A pénztárak etikai bizottságot hoztak létre
A pénztári szféra szereplői szerdán állandó etikai bizottságot hoztak létre azon pénztárak képviselőiből, amelyek aláírták a közelmúltban elfogadott, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) közvetítésével megfogalmazott etikai kódexet.
Dátum: 2006-05-24 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:13.046572, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság Lehoczky Lászlót, az MKB Nyugdíjpénztár igazgatóját választotta elnökének. A kódex elsősorban azokat az eljárási szabályokat tartalmazza, amelyek alapján a piaci verseny során sérelmet szenvedett intézmény panaszát a pénztárak által delegált döntnökök közül választott háromtagú testület elbírálhatja.
A kódexet a piaci szereplők döntő többsége elfogadta, s szerdán, a sajtó jelenlétében a PSZÁF főigazgatója, Marsi Erika is aláírta.
A kódex létrejötte a szektor érettségét mutatja - hangsúlyozta a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának (FT) elnöke a bizottság megalakulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Farkas István elmondta: a pénzügyi szektor jelentősen átalakult az utóbbi időben. A bankbetétek aránya csökkent, a szelektív megtakarítási formáké pedig emelkedett. Ma már a megtakarítások nagyobb része biztosításokban, befektetési alapokban és nyugdíjpénztárakban van.
A pénztári egyéni számlák száma meghaladja a 4,4 milliót. Az FT elnöke szerint a lakosság 20 százalékának már legalább egy megtakarítása van, méghozzá tartós befektetésben.
A pénztárak az elmúlt nyolc évben a megtakarítási piac jelentős szereplőjévé váltak: a pénztári vagyon összege meghaladja a 2.000 milliárd forintot, már nagyobb a biztosítási tartalékok összegénél.
Időszerűvé vált tehát az etikai kódex megalkotása - mondta Farkas István. A jelenlegi megállapodás előzménye egy 1998-ban kiadott pénztári etikai kódex, azt azonban a legnagyobb pénztárakat tömörítő szövetség tagjai nem írták alá. A mostani szabályzat ezért csak azt a - mindenki által elfogadható - minimális követelményt fogalmazta meg, hogy tilos a versenytársak érdekeinek megsértése, különösen a hirdetések és tagszervezés során közölt megtévesztő információkkal.
A kódexet eddig elfogadó mintegy 70 piaci szereplő között mind a négy pénztártípus - önkéntes és magánnyugdíjpénztár, egészség- és önsegélyező pénztár - megtalálható, kis- és nagy létszámú intézmények, szövetségi tagok és függetlenek egyaránt vannak közöttük.
A pénztárak "becsületbírósága" szankciót, büntetést nem szabhat ki, csak megállapítást tehet. A felügyelet szerepe arra korlátozódik, hogy e döntést honlapján a nyilvánosság elé tárja.
Bízunk a nyilvánosság erejében, abban, hogy a "kiszerkesztés" visszatartó erő lesz - mondta Lehoczky László a bizottság megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A bizottság elnöke azt reméli, kevés etikai üggyel találkoznak majd, s egy egységes pénztári szféra fogadja majd a jövőbeni kihívásokat.
A döntnökök mindenesetre nem maradnak sokáig feladat nélkül, az egyik pénztár ugyanis már április közepén panaszbeadványt nyújtott be, még az etikai előkészítő bizottsághoz.
MTI - fidesz.hu