Az izraeli-palesztin harcok áldozata 1231- ra emelkedett
Izraeli helikopterek kedden három rakétát lőttek ki a Hamász radikális iszlám mozgalom irodájára a Gázai övezet északi részén. A támadásban két férfi és egy nő vesztette életét, tízen megsebesültek. Az iroda a Dzsabalija menekülttábor egyik épületében működött - közölték palesztin források.
Dátum: 2002-02-19 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:56.676593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hadsereg megerősítette a légicsapás tényét, és közölte: az izraeliek elleni legutóbbi palesztin támadásokat torolták meg. Az AP jelentése szerint hétfőn négy izraelit gyilkoltak meg két pokolgépes merényletben, illetve lövöldözéses támadásokban.
A kora reggeli órákban öt palesztin már meghalt a megszállt területeken az izraeli katonákkal vívott összecsapásokban és megtorló akciókban.
Három palesztint, közöttük egy asszonyt és egy gyermeket öltek meg izraeli harckocsik lövedékei keddre virradóra, amikor az izraeli hadsereg behatolt a gázai palesztin autonóm területre, Hán Júnisz település közelében.
Egy Náblusz melletti menekülttáborban, a Jordán folyó nyugati partján izraeli katonák lelőttek két palesztint, és hatot megsebesítettek. Az izraeli hadsereg egyik különleges egységének tagjai magukat is menekültnek álcázva jutottak be a Balata táborba. Ott azonban észrevették őket, és kénytelenek voltak tüzet nyitva elmenekülni.
Négy könnyebb sérültje van az izraeli harci gépek kedd hajnali rafahi légitámadásának, amely a főként menekülteknek otthont adó város biztonsági épületei mellett egy kórházépületben és egy könyvtárban is kárt tett. Izrael F-16-os gépekkel csapott le biztonsági célpontokra a palesztin önrendelkezésű területeken.
Immár 1231-re emelkedett a 2000 szeptembere óta tartó izraeli-palesztin harcok halálos áldozatainak száma az AFP összegzése szerint. A halottak közül 940 palesztin.