Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszűnhetnek a nyolcosztályos gimnáziumok

Az oktatási tárca közoktatási helyettes államtitkára a kormányprogram megszületésig nem kívánta elárulni, hogy valóban megszűnnek-e 2008-tól a nyolcosztályos gimnáziumok Magyarországon.


Dátum: 2006-05-24 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57102
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:14.561544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sipos János a Népszabadság című napilap értesülései kapcsán szerdán Budapesten, újságírók előtt azt mondta: nincs joga ahhoz, hogy megelőlegezzen egy kormányprogramot, s jelezze, a kormányprogram mit vállal fel a szegregáció csökkentése érdekében.

A lap azt írta, hogy a koalíció elfogadta az oktatási miniszter javaslatát, amely szerint 2008-tól nem lehetne nyolcosztályos gimnáziumokat indítani. A tervezett intézkedés egyik oka, hogy ez az iskolatípus rendkívül korai szelekcióhoz vezet, mivel a felvételin a legjobb diákokat válogatják ki.

A jelenleg nyolcosztályos gimnáziumokban tanuló diákok befejezhetnék tanulmányaikat, az intézkedés felmenő rendszerben lépne életbe.

A program egyértelműen a 6+6-os iskolaszerkezet felé mozdítaná a magyar oktatási rendszert. A lap értesülései szerint ötödik és hatodik évfolyamon visszaszorítanák a szaktárgyi oktatást, erősebb hangsúlyt fektetve az alapkészségek fejlesztésére.

Sipos János minderről annyit mondott csupán, hogy a kormányprogramnak meg kell találnia a szükséges eszközöket a szegregáció és az otthonról hozott hátrányok csökkentése érdekében, ami létező, valós társadalmi probléma.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ilyen horderejű változást alapos hatásvizsgálatnak kell megelőznie. Kerpen Gábor elnök az MTI-nek szerdán elmondta: egy ilyen horderejű modellváltás előtt teljes párbeszédre van szükség.

Ugyanakkor úgy vélte: határozott igény van a nyolcosztályos gimnáziumokra, ez látható a számokból is. Az érdekvédő ismét megerősítette, hogy a kormányzatnak minél előbb reagálnia kell a közoktatást érintő hírekre. A szerdán megjelent információk ugyanis feszültséget, bizonytalanságot okoznak a közoktatás dolgozói és a szülők körében.

Lami Pál, a nyolcosztályos képzés folytató fővárosi Németh László Gimnázium igazgatója az MTI kérdésére szerdán elmondta: az iskola aggodalmán túl a szülők is aggódnak, mi lesz velük.

A nyolcosztályos gimnáziumok igazolták létjogosultságukat - mondta, hozzátéve: náluk négyszeres a túljelentkezés úgy, hogy már az írásbeli után meghúznak egy határvonalat. Úgy vélte: a tervezett intézkedés egyik lehetséges indoklása, ami a túl korán bekövetkező szelekció veszélyére utalt, nem állja meg a helyét.

Mint mondta, nem arra szelektálják tízéves korukban a gyerekeket, hogy érettségizzenek, hanem egyszerűen arról van szó, hogy ezek a diákok korábban érnek, s így hamarabb mutatják meg tehetségüket.

Amíg nem álltak át erre a képzési struktúrára, "szépítéssel" is csak közepes eredményeket mutatott fel az iskola, amióta nyolcosztályos a gimnázium, minden országos statisztikában ott vannak az első húszban - emelte ki az igazgató.

Sokféle gyerek van, az a jó, ha sokféle iskola is van - mondta, hozzátéve: a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján nagyon jó dolog volt, hogy sokszínűvé vált az oktatási rendszer. Ha adminisztratív eszközökkel, törvényi úton megszüntetnék a nyolcosztályos iskolákat, akkor ennek a sokszínű rendszernek a "visszaszíntelenedését" kezdeményeznék.

A Németh László Gimnáziumban 1989-ben, az országban elsőként indult nyolc évfolyamos képzés. Az intézményben jelenleg 16 osztályban mintegy 480 diák tanul, a felsőoktatásba a tanulók 90-95 százaléka lép tovább - mondta Lami Pál.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek