Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky álszent kampánya

Álszent és cinikus Demszky Gábor mai nyilatkozata, mely szerint nem akar jelentős pénzösszeget fordítani kampányára. A budapestiek pontosan tudják, hogy a főpolgármester már hosszú ideje az ő pénzükön kampányol, amikor vitatható PR megbízásokat ad a hozzá közelálló reklámcégeknek.


Dátum: 2006-05-24 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:17.824282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tetemes kampányköltségei között tartjuk számon mindazon kiadásokat, melyek a jövőbeni útfelújításokat, a meg nem épült metróvonalakat reklámozzák. Demszky Gábor 16 éves "világváros-építő" tevékenysége a mosolygásban és harsány hirdetésekben merül ki, miközben már másfél évtizede tetteknek, 10 éve eredményeknek kellene igazolnia a főpolgármestert. Az átlátszó kampánynyilatkozatok helyett a városvezetőnek inkább a maga által is dzsentri allűrökként jellemzett ügyeit kellene tisztáznia.

A róla alkotott kép kialakításához nélkülözhetetlen, hogy számot adjon arról, miért kellett az FKF-nek új terepjárót vásárolni? Miért nem írtak ki közbeszerzési pályázatot az útfelújítások PR szerződéseire? Mi igaz az újabb FKF-es benzin elszámolási botrányból? Ne arról beszéljen a főpolgármester, hogy mire költi majd a főváros pénzét, hanem arról, hogy eddig mire költötte.

Budapest, 2006. május 24.

Kupper András

frakcióvezető

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek