Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üzletszerű térnyerés?

A holnap utcára kerülő Heti Válaszban az MSZP belvilágát mutatják be. A Heti Válasz cikke szerint a múlt szombati szocialista kongresszus mérlege: egység a koalíció igenlésében, kétség a pártszervezet jövőjét illetően. A fővárosi szocialisták szabályos Leisztinger-fóbiában szenvednek, a megyei vezetők pedig a belső hatalmi egyensúly felborulásától tartanak.


Dátum: 2006-05-24 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:19.368881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 2006-ot követő választásokon a megyei önkormányzatokat regionális helyhatóságok válthatják föl - vetítette előre a jövőt múlt heti megnyilatkozásaiban Gyurcsány Ferenc. A kijelölt miniszterelnök tételmondatát Hiller István elnök is felmondta az MSZP május 20-i kongresszusán - azzal a kiegészítéssel, hogy "időben, felkészülve a változásokra" a párton belül ugyancsak regionális szövetségeket kell létrehozni, illetve térségi szövetségi tanácsokat. Az értőbb fülek mindebből rögvest kihallották, hogy lassanként oda a megyei elnökök kvázi teljhatalmának, a pártelit-kiválasztódás régi szabályainak, az ősi MSZP-struktúráknak. Ahogy az egyik kongresszusi küldött fogalmazott a Heti Válasznak: "Gyurcsány a régiókkal fogja agyonverni a megyei pártlobbikat, hogy növelje az MSZP-n belüli beágyazottságát."

Összeálló mozaik

Azok a csoportok élhetik tehát túl a szocialista párt átalakítását - divatosabb szóval: modernizációját, reformját -, amelyek időben teret, vagyis régiót foglalnak maguknak. A legintenzívebb belső mozgás jelenleg a leendő közép-magyarországi térségben, ezen belül Budapesten van kibontakozóban. Ahogy a minap a Magyar Távirati Iroda is hírül adta, a fővárosi jelölőszervek selyemzsinórt készülnek küldeni mindhárom szocialista főpolgármester-helyettesnek (Vajda Pál, Bakonyi Tibor, Schiffer János), illetve a budapesti frakció többségének, hogy a 2006-os helyhatósági választások után lendületesebb-agresszívebb arcok jelenítsék meg a Demszky Gábor mögötti koalíció MSZP-s főerejét. Kiemelt szerep várhat például Molnár Gyula budapesti elnökre, Horváth Csaba II. kerületi polgármesterre és Hagyó Miklós XII. kerületi elnökre, a párt karitatív tagozatának ügyvezetőjére. Utóbbiról írva a nemzeti hírügynökség megdönthetetlen tényként kezeli, hogy közel áll Leisztinger Tamás nagyvállalkozóhoz - bár ugyanez a kitétel akár Molnár Gyula XI. kerületi polgármesterre is igaz lehetne, hiszen az újbudai városrész legnagyobb fejlesztését, a Kopaszi-gát és környéke rekonstrukcióját éppen a Leisztinger-céghálóhoz tartozó Öböl XI. Kft. végzi.

A Heti Válasz elsőként a hírbe hozott üzletembertől kért eligazítást, hogy helyesen fogalmazott-e az MTI, amikor Hagyót hozzá közeliként emlegette, ám Leisztinger Tamás válasz nélkül hagyta írásbeli kérdéseiket. Így azt sem tudhatták meg, szerinte kinek állhat érdekében, hogy rendre egy mondatban szerepeljen az ő és néhány feltörekvő szocialista politikus neve. Ugyanakkor Hagyó Miklós igyekezett világossá tenni a lapnak: másokkal egyetemben ő is ismeri Leisztingert - "gyakran futballozunk együtt, de ez nem jelenti azt, hogy valaha is üzleti kapcsolatba kerültünk volna egymással". Miként a lap megírta (Heti Válasz, 2004. január 16.), a 2002-es váltás után Hajdú-Biharban és Vasban már előlépett egy-egy, Leisztingerhez fociügyileg és üzletileg egyaránt kötődő megyei vezető, és ismertettük azt az e-mailt, amelyben az MSZP egyik potentátja módszeres pártfelvásárlással vádolja a magyarországi topgazdagok listájának harmadik helyezettjét.

A levél szerzője szerint a Leisztinger-kör bástyája Szeged - Botka László polgármesterrel és az ugyancsak labdarúgópartner Újhelyi Istvánnal az élen -, de miután Hagyó Miklós Jászberényből származik, Jász-Nagykun-Szolnok is a befolyási övezet részének tekinthető. Bár Leisztinger a 2004-2005-ös időszakban néhányszor tudatta a nyilvánossággal, hogy soha nem politizált, pártot sem akart vásárolni, és fiktív párttagok beléptetését sem támogatta az MSZP-be, szocialista berkekben mára mégis valóságos Leisztinger-fóbia alakult ki. Időközben ugyanis összeállt, majd pártplatformszerűen kezdett működni az ifjú karrierszocialistákat tömörítő Mozaik Klub, amelyben jobbára Újhelyi, Botka, Hagyó, a Leisztinger élettársaként ismert Tüttő Kata, a hajdú-bihari elnök Oláh Lajos és Horváth Csaba, vagyis a fent említett személyi kör viszi a prímet.

Kapcsolati tőke

Az MSZP elnöksége a mozaikosok közül egyedül a volt vasi elnököt, Tóth Csabát kapta erőltetett tagtoborzáson, így tavaly év elején feloszlatta a megyei pártszervezeteket, és válságmenedzserként Kiss Péter kancelláriaminiszter került a területi szövetség élére. Egy ideig a rendőrség is nyomozott a vasi fantomtagok ügyében, ám az eljárás - bizonyíték hiányában - megszűnt a megyei ex-vezető ellen. Nem mellékes: a pártfolklór szerint Tóthot anno Hagyó Miklós ajánlotta a vasiak figyelmébe, s talán a mozaikos csoportszolidaritásnak is köszönhető, hogy a nyomozás alá vont politikus ügyvédjeként az a Bárándy Gergely - Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter fia - járt el, aki "civilben" Hagyó jobbkeze a XII. kerületi MSZP-ben.

Vasi botrány ide vagy oda, Tóth Csaba a talpára esett: a HVG a múlt héten már arról írt, hogy a "bukott" politikus az MSZP zuglói szervezetében kezdett tagbeléptetésbe. Miként az érintett a Magyar Nemzetnek fogalmazott, most nincs pozíciószerzési vágya, egyetlen célja, hogy a "győzelemre leginkább esélyes" Csiha Judit legyen a szocialisták polgármesterjelöltje Zuglóban. A Horn-kormány privatizációs minisztere a Heti Válasz forrásai szerint régóta egy pályán játszik Hagyó Miklóssal; 2000-ben például mindketten szóvivői voltak a Horn Gyula és Schmuck Andor által alapított Szövetség az Európai Magyarországért (SZEM) mozgalomnak.

A SZEM nem alkotott maradandót, a Xénia-láz nevű ifjúsági klubhálózat gazdájaként ismertté vált Schmuck pedig egy időre visszahúzódott - hogy később Leisztinger árnyékában térhessen vissza a közéletbe. Miként kiderítettük, Schmuck új "gründolmánya", a Tisztelet Társasága idén a Leisztinger-holdudvarhoz tartozó képviselőjelölteket delegált a Magyar Demokrata Fórum országos listájára (Heti Válasz, 2006. április 20.). Ugyancsak a Schmuck- és a Leisztinger-kör együtt mozgására utal, hogy miközben a Stop.hu portál informális irányítójaként Schmuck Andort tartja nyilván a szakma, a honlapot fenntartó Stopponthu Kft.-t egy olyan svájci társaság tulajdonolja, melynek kézbesítési megbízottja, Pákay András igazgatósági tag a Leisztinger-érdekeltségként jegyzett Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt.-ben. Némi leegyszerűsítéssel: Leisztinger Tamás a Mozaik Klubon keresztül az MSZP-re, Schmuckon keresztül az MDF-re tud hatást gyakorolni - kapcsolatrendszeréből legalábbis ezek az irányok rajzolódnak ki.

Gurcsány szempontjai

"Tagolt, nagy néppárt lett ez a baloldali Magyar Szocialista Párt. Sokfajták vagyunk benne. Csak az tud ebben tartósan sikeres lenni, aki elfogadja, hogy polgári baloldaliak, szociáldemokraták, szocialisták, népi baloldaliak és még a jó ég tudja, hányfajta jelzős szerkezetű baloldal együtt megfér ebben. És vezetőként csak az tud ebben sikeres lenni, aki nem játszik személyi politikát, aki nem tesz taktikai kompromisszumokat, és nem köt hatalmi természetű, személyi szövetségeket" - adott iránymutatást a múlt szombati MSZP-kongresszuson Gyurcsány Ferenc. A pártban meglévő vagy most alakuló lobbicsoportoknak azt is megüzente: szerinte csak akkor létezik versenyképes baloldal, ha nyitott és demokratikus folyamatok eredményeként választódnak ki az MSZP vezetői, és a formális pártvezetés egybeesik a párt informális vezetői rendszerével. Tapasztalataink szerint a kongresszusi küldöttek egy része mindezt szerette volna úgy érteni, hogy Gyurcsány Ferenc - a régi, többnyire megyei alapon szerveződő pártlobbik mellett - hadat üzent a Mozaik-kreatúráknak is.

Akadt azonban, aki óva intett attól, hogy bárki túlértékelje a kijelölt miniszterelnök kifakadását. "A belső erőközpontokat eddig sem verbálisan törte le a miniszterelnök, inkább az érdemi döntések elvonásával gyakorolta hatalmát" - figyelmeztetett a Heti Válasz informátora, s példákkal is alátámasztotta mondandóját. Bár ma Puch Lászlónak hívják a pénztárnokot, ő nem hozhat érdemi döntést Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök nélkül; bár Szekeres Imre elnökhelyettes tartja kézben az MSZP belső életét, a Köztársaság téren az önkormányzati választásokig a párt országos választási bizottsága a döntéshozó csúcsszerv, amit továbbra is Gyurcsány irányít; bár a megyei elnökök befolyása erős, a regionális alapon újjáépülő MSZP-ben automatikusan elveszítik majd kulcsszerepüket.

Kérdés azonban, van-e eszköze a leendő kormányfőnek a feléledő Mozaikkal, a Leisztinger Tamáshoz bejáratos "félig üzletember, félig politikus" csapat térnyerésével szemben. Különösen, hogy az MSZP-ben június 30-ig, azaz a kormányalakítás utáni napokban véglegesítik az önkormányzati jelöltek névsorát; így a Gyurcsány vezette országos választási bizottság idő hiányában aligha tud vétót emelni a helyben kiválasztott aspiránsokkal szemben.

Heti Válasz

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek