Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erkölcsi alkalmatlanság

Megtagadta az argentin képviselőház, hogy egy megválasztott jobboldali képviselő elfoglalja helyét a törvényhozásban az 1976 és 1983 közötti katonai diktatúra idején elkövetett bűnei miatt - közölték szerdán Buenos Aires-i parlamenti forrásból.


Dátum: 2006-05-24 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:22.737702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Luis Patti volt rendőrfelügyelő-helyettesnek, aki a tavaly októberi részleges törvényhozási választásokon nyert képviselői mandátumot, "erkölcsi alkalmatlanság" címén nem engedték elfoglalni helyét a képviselők többsége által, csaknem kilencórás parázs vita után elfogadott döntés alapján.

Pattit, aki a diktatúra megdöntése után Escobar város polgármestere volt, azzal vádolják, hogy 1983-ban részt vett a baloldali perónista fegyveres szervezet, a Monteneros két vezetőjének meggyilkolásában.

A viharos vitát többször is félbe kellett szakítani az egykori rendőrtiszt nagy létszámban a parlamenti ülésre érkezett híveinek és becsmérlőinek közbekiabálásai miatt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek