Veszélyben a japán bankrendszer
Az előzetes tervekkel ellentétben nem tették közzé a japán bankrendszer súlyos rosszhitel-válságáról tervezett kormányzati jelentést - közölte a japán állami pénzügyi felügyelet (FSA). A döntés elemzők szerint a kormányzati fellépés ügyében meglévő mély nézetkülönbségekre utal. Az FSA miniszteri rangú vezetője azt mondta: folyamatról van szó, és a kormánynak "folytatnia kell a megbeszéléseket különböző emberekkel".
Dátum: 2002-10-22 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:12.103656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatóság a készülő jelentést megmutatta a kormányzó Liberális Demokrata Párt vezető politikusainak, de a törvényhozók a találkozó után azt mondták: egyelőre nem bólintottak rá a tervezetben foglaltakra. A japán bankrendszert fojtogató rosszhitel-válság kezelési módjáról jó ideje folynak a viták Tokióban. A kormány esetleges kemény fellépésének körvonalazódó kilátásai többévi mélypontokra sodorták a részvényárfolyamokat, mert a befektetők a hitelezési gyakorlat szigorodása miatt vállalati csődhullámtól tartanak.
A japán pénzügyminiszter már szeptember végén közölte, hogy - erős feltételekkel - pártolná a rossz kinnlevőségek hegye alatt roskadozó japán bankszektor közpénzekkel történő megsegítését. Siokava Maszadzsuro szerint ugyanakkor ennek elsődleges feltétele az lenne, hogy a bankok végre rendszabályozzák meg nemfizető ügyfeleiket, és világosan különítsék el az egészséges és a nem egészséges hitelfelvevőket.
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint azonban a japán bankrendszer érdemi szanálása az éves japán hazai össztermék 10 százalékát is felemésztheti. A cég egyik térségi igazgatója nemrégiben azt mondta: a nem teljesítő hitelek problémájának végleges megoldására és a japán bankrendszer visszatőkésítésére 40-50 ezer milliárd jent - 328-410 milliárd dollárt - kellene fordítani.
MTI - fidesz.hu