Irán közvetlenül az USA-val tárgyalna?
Közvetlen párbeszédet szorgalmaz Irán az atomprogramját övező vitában az Egyesült Államokkal a The Washington Post szerdán megjelent értesülése szerint.
Dátum: 2006-05-24 20:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:25.843879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság információját Hamid Reza Aszefi, a teheráni külügyminisztérium szóvivője cáfolta, mondván: "nincs napirenden" közvetlen tárgyalás az Egyesült Államokkal. Magas rangú iráni személyiségek "számos közvetítőt" kértek fel az utóbbi időben arra, hogy a washingtoni kormány figyelmébe ajánlják Teherán tárgyalási készségét - idézte az újság értesülését Tóth László, az MTI washingtoni tudósítója. A lap amerikai kormányzati forrásokból, külföldi diplomatáktól és elemzőktől úgy értesült, hogy Irán egyebek között Indonéziát és Kuvaitot, valamint Mohammed el-Baradeit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját és Kofi Annan ENSZ-főtitkárt kérte fel az üzenet közvetítésére. Baradei kedden Washingtonba érkezett, ahol többek között Condoleezza Rice külügyminiszterrel, Stephen Hadley nemzetbiztonsági főtanácsadóval és John Negroponte nemzeti hírszerzési igazgatóval (DNI) találkozik. A teheráni kormány nagy igyekezettel keresi a közvetlen kapcsolatfelvétel lehetőségét a lapban idézett egyik diplomata szavai szerint.
Az iráni elnök a hónap elején George Bush amerikai elnökhöz intézett levelében a vita békés rendezését javasolta, washingtoni vélemény szerint azonban megkerülte a lényeges kérdéseket. Bush elnök nem válaszolt a levélre. Az üzenet szakértők szerint példa nélkül álló kezdeményezés már azért is, mivel a két ország között 1980 áprilisa óta nincs diplomáciai kapcsolat. Saeed Laylaz volt iráni kormányzati tisztségviselő, elemző a lapnak nyilatkozva a stratégiaváltás jelének nevezte a levelet: Mahmúd Ahmadinezsád elnök és kormánya felismerte, hogy a helyzet veszélyes és nem vesztegetheti tovább az időt. Amerikai kormányzati szakértők a lap tudomása szerint arról győzködik a Fehér Házat, hogy még sem kellene válasz nélkül hagyni Ahmadinezsád levelét, bármennyire kifogásolható is annak tartalma és hangvétele.
MTI - fidesz.hu