Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tíz vallás képviselőinek imája a békéért Százhalombattán

Különleges esemény színhelye lesz szerdán Százhalombatta: a város főterén tíz különböző vallás képviselői tartanak közös imát a világhírű Swami Mahcshwarananda indiai szerzetes, hindu vallási méltóság, a Jóga a Mindennapi Életben rendszer spirituális mestere vezetésével, aki néhány napot Magyarországon tölt.


Dátum: 2002-10-22 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:12.741643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szakács József, a rendezvényt szervező Jógaegyesület Érd elmondta: az imán részt vevő különböző vallású papok, szerzetesek, lelkészek saját liturgiájuk keretében a világbéke párbeszéd kezdeményezésére, a tolerancia, a kölcsönös tisztelet és megértés érdekében emelik fel szavukat, s törekvésük, hogy felébresszék a résztvevőkben a testvériség és az együttérzés tudatát minden élőlény irányába.

Az eseményre több ezer érdeklődőt várnak, akik egy-egy szál égő gyertyával kapcsolódhatnak be a szertartásba. A közös ima este hat órakor veszi kezdetét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek