Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az állítólagis CIA-járatok tisztázását kérte Finnország az Egyesült Államoktól

Finnországot is érintő, titkos CIA-járatok tisztázására kérte a finn kormány szerda este az Egyesült Államokat.


Dátum: 2006-05-25 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:31.553376, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A finn külügyminisztérium a helsinki amerikai nagykövetséghez eljuttatott levelében sürgette azoknak az értesüléseknek a tisztázását, amelyek szerint a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) repülőgépe a finn főváros repülőterét is igénybe vette terrorizmussal vádolt személyek szállításához.

Az ezzel kapcsolatos hírt előző nap közölte az egyik finn kereskedelmi televízió, utalva arra, hogy egy titkos CIA-járat 2004 szeptemberében landolt Helsinki repülőterén, s a gép Afganisztánból származó állítólagos terroristákat szállított az Egyesült Államokba.

A televízió nem közölte, hogy értesülését milyen forrásból szerezte, ugyanakkor fotókat mutatott be az állítólagos CIA-gépről.

A finn politikai pártok, köztük az ellenzékiek is, egyaránt üdvözölték és támogatásukról biztosították a külügyminisztréium magyarázatot kérő levelét. Egyaránt úgy értékelték, hogy az állítólagos titkos járatok esetében a nemzetközi jog megsértéséről van szó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek