Az iraki csapatcsökkentésről kezd tárgyalásokat Washingtonban a brit kormányfő
Az iraki csapatcsökkentésről kezd tárgyalásokat Washingtonban Tony Blair brit kormányfő, aki csütörtökön érkezik háromnapos látogatásra az Egyesült Államokba.
Dátum: 2006-05-25 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:32.449051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábbi tervekhez képest sokkal gyorsabb, még az idén több tízezres iraki csapatkivonásról tárgyal majd Tony Blair és George Bush amerikai elnök - írta a vizit kapcsán a The Guardian.
A legnagyobb brit baloldali liberális napilap értesülése szerint az ütemezett kivonulás keretében, amelyet a két ország összehangol, először a britek adják át júliusban az iraki biztonsági erőknek Mutana tartomány ellenőrzését, majd az amerikaiak Nedzsefet, a síiták szent városát.
A jelenleg 8 ezer fős brit kontingens létszáma az év végére 5 ezerre, a 133 ezres amerikai haderőé 100 ezerre csökkenhet.
Blair a napokban rövid látogatást tett Irakban, s Núri al-Máliki iraki kormányfővel tárgyalt. A brit és az iraki miniszterelnök hétfői közös sajtótájékoztatóján elmondta, hogy terveik szerint az év végére 325 ezer tagja lesz az iraki biztonsági erőknek, a jelenlegi 264 ezerrel szemben.
MTI - fidesz.hu