Észak-koreai-iráni barátság hete Teheránban
Észak-koreai-iráni barátság hete címmel ünnepi rendezvénysorozat zajlott le Teheránban - jelentette csütörtökön az észak-koreai tömegtájékoztatás.
Dátum: 2006-05-25 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57162
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:33.323333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hivatalos KCNA hírügynökség szerint a két ország barátságának alapja "a világ fölött uralkodni akaró erőkkel szembeni ellenállás".
A két állam mélyíteni kívánja kapcsolatait, hogy segítse egymást "nemzeti méltóságának és függetlenségének megóvásában" - olvasható a KCNA jelentésében. A tudósítás nem tér ki arra, hogy milyen rendezvények zajlottak le, és kik vettek részt rajtuk.
Az amerikai kormány mindkét országot "a gonosz tengelyéhez" sorolja, egyebek között azért, mert - gyanúja szerint - Teherán és Phenjan egyaránt tömegpusztító fegyverek megszerzésére törekszik.
MTI - fidesz.hu