Konzultáció a kétharmados törvényekről
Gyurcsány Ferenc az ellenzéki pártok elnökeivel találkozik ma délelőtt az MDF székházában, ahová Dávid Ibolya, az MDF elnöke hívta őket, hogy meghallgassák a kijelölt miniszterelnök tájékoztatóját arról, mely kétharmados törvényekhez kéri az ellenzék támogatását.
Dátum: 2006-05-25 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:33.952142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF elnöke meghívólevelében emlékeztetett arra: Gyurcsány Ferenc korábban azért kezdeményezett találkozót, hogy az ország életét érintő legfontosabb ügyekben, illetve a kétharmados többséggel eldönthető kérdésekben konszenzust igyekezzen teremteni. A Fidesz és a KDNP szerdán közölte: Orbán Viktor és Semjén Zsolt részt vesz a megbeszélésen.
MTI - fidesz.hu