Betiltják a dohányreklámot Angliában
Nagy-Britanniában a jövőben tilos lesz a dohányreklám. Az alsóház ellenszavazat nélkül fogadta el az erre vonatkozó törvényt. A kormány reményei szerint a reklámtilalom még az év vége előtt hatályba lép.
Dátum: 2002-10-22 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:13.028657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A törvény egyebek között tiltja, hogy dohányipari cégek sportrendezvényekhez nyújtsanak pénzügyi támogatást. A hazai rendezvények esetében ez a tilalom már 2003-ra érvényben lesz; az olyan globális események nagy-britanniai rendezvényeire, mint a Forma-1, a törvény hatálya csak 2006-tól terjed ki - írta a Dow Jones .
Az ellenzéki Konzervatív Párt arra figyelmeztetett, hogy egyes sportágak nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhetnek a reklámtilalom miatt. Hazel Blears brit egészségügyi államtitkár azonban kedden azt mondta: a reklámtilalom várhatóan főleg a fiatal korosztályok dohányzását fogja csökkenteni. A politikus szerint a dohány olyan veszélyes anyag, amely világszerte valószínűleg már milliók halálát okozta. - Ezeket a szükségtelen haláleseteket egy olyan iparág okozza, amely eltitkolja az igazságot a fogyasztók elől - mondta Blears.
MTI - fidesz.hu