Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea nem hajlandó tárgyalni

Észak-Korea továbbra sem hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz - tudta meg csütörtökön a kínai közvetítőktől az észak-koreai atomprogram ügyéről folytatott hatoldalú tárgyalásokon részt vevő amerikai tárgyalóküldöttség vezetője.


Dátum: 2006-05-25 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:35.429405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Christopher Hill megvitatta csütörtökön Pekingben Vu Ta-vej (Wu Dawei) kínai külügyminiszter-helyettessel, miként lehetne kimozdítani a holtpontról a szeptember óta veszteglő hatoldalú tárgyalásokat. Peking, mint Észak-Korea egyetlen megmaradt pártfogója döntő szerepet játszik e tárgyalások szervezésében, közvetít az Egyesült Államok és Észak-Korea között. Phenjan többször bejelentette, hogy nem hajlandó felvenni a tárgyalások fonalát, amíg Washington fel nem oldja az ellene elrendelt pénzügyi büntető intézkedéseket. Hill azonban kizárta pekingi megbeszélése után tartott sajtóértekezletén, hogy az amerikai kormány megszüntetné a szankciókat.

A két Koreán, az Egyesült Államokon és Kínán kívül Japán és Oroszország vesz részt az észak-koreai atomprogramról folytatott tárgyalásokon. A legutóbbi, szeptemberi fordulóban olyan előzetes megállapodás született, amely szerint Phenjan leállítja nukleáris programját, ha energiasegélyeket és biztonsági garanciákat kap cserébe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek