Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vevő folytatja az eladást

A Budapest Airport nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdetett a Ferihegyi Repülőtér taxi-szolgáltatásának üzemeltetésére csütörtökön.


Dátum: 2006-05-25 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:37.229966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A témában tartott sajtótájékoztató anyaga szerint a BA egyetlen személyszállító társasággal köt majd szerződést a reptéri utasfelvételre, a pályázat azonban nem érinti a rendelt taxi-szolgáltatást.

A győztes társaságnak 60 minőségi kritériumnak kell megfelelnie és garanciát kell vállalnia egy előre rögzített méltányos és átlátható tarifarendszerre.

A szolgáltatási szerződést a közlemény szerint naponta ellenőrzi a BA.

Az első forduló regisztrációja pénteken kezdődik és várhatóan júniusban zárul. A második, zárt forduló júliusban lesz, így az új szolgáltatás augusztus 15-vel indul.

A követelmények vonatkoznak a flottára, a személyzetre, a fuvardíjakra és a működés rendjére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek