Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Őrizetben a futballbíró támadója

Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, aki a gyanú szerint egy múlt heti bajnoki mérkőzés után megtámadott egy futballbírót Újpesten - értesült a HavariaPress.


Dátum: 2006-05-25 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:39.887380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elkövető a május 20-án rendezett Újpest FC - MTK labdarúgó mérkőzés lefújása után futott be a játéktérre, ahol szidalmazta, majd tettleg is bántalmazta a játékvezetőt. A garázdának az eset után sikerült elmenekülnie, de a nyomozás kiderítette, hogy a tettel egy 25 éves budapesti férfi gyanúsítható. Miután a férfit a napokban elfogták a rendőrök, ő a gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a terhére rótt bűncselekményt. A férfit az újpesti kapitányságon őrizetbe vették, és eljárást indítiottak ellene, garázdaság gyanújával.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek