Szvák Gyula az Orosz Tudományos Akadémia díszdoktora lett
Az Orosz Tudományos Akadémia díszdoktora lett Szvák Gyula történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezető tanára.
Dátum: 2006-05-25 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:52:42.835928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cím adományozását az akadémia közgyűlése jóváhagyta - mondta csütörtökön az MTI-nek Andrej Szaharov akadémikus, akinek kutatóintézete, az Oroszország Története Intézet az ELTE Bölcsészettudományi Karának Ruszisztikai Központját vezető magyar professzor jelölését első lépésben előterjesztette. Az orosz akadémikus kiemelte Szvák Gyula eredményeit a XV-XVII. századi orosz történelem kutatásában, érdemeit az orosz és magyar tudósok kapcsolatainak fejlesztésében, valamint szerepét az orosz történelem népszerűsítésében Magyarországon és világszerte.
Szvák professzor konferenciák sorozatát szervezte Kelet-Európa, Eurázsia és maga Oroszország történetének oroszországi kutatásáról - mutatott rá Szaharov, hozzátéve: a magyar ruszistáknak ez a tevékenysége a világon egyedülálló. Szvák Gyulának 14 kötete jelent meg Oroszország történetéről. Ő volt a főkurátora az orosz-magyar kulturális évadoknak is, amelyeket tavaly rendeztek.
MTI - fidesz.hu