Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új önkéntes, öngyilkos osztag Iránban

Újabb önkéntes mártírosztag megalakulását jelentette be csütörtökön egy szélsőséges iráni csoport.


Dátum: 2006-05-25 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:53:50.956485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alakulat öngyilkos merényleteket helyezett kilátásba Salman Rushdie brit író és Izrael ellen, és fogadkozott, hogy megvédi Iránt "az agresszorokkal" szemben. Khomeini ajatolláh, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója 1989-ben fatvában (kötelező érvényű vallási rendeletben) szólította fel a világ muzulmánjait Salman Rushdie megölésére, mert úgy találta, hogy az író Sátáni versek című műve istenkáromlás. Mohammed Mohammadi, a Bizottság az iszlám világmozgalom mártírjainak magasztalására elnevezésű csoport szóvivője elmondta, hogy a hat hónapi toborzással létrehozott újabb, ötödik zászlóaljjal 55 ezerre nőtt a csoport önkénteseinek a száma.

Mintegy százan vettek részt Teherán egyik nagy temetőjében a 300 önkéntesből verbuválódott zászlóalj alakuló ünnepségén. A bizottság rendszeresen szervez hasonló demonstrációkat, amelyeket azonban eddig egyszer sem követtek tettek. Az iráni vezetés nem tulajdonít különösebb fontosságot a szervezetnek, úgy tekint rá, mint egy fórumra, ahol az irániak kifejezhetik Izrael és a Nyugat iránti dühüket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek