Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkásgyűlés Százhalombattán

A Mol Rt. Olajipari Szakszervezet sztrájkbizottsága is részt vett Százhalombattán, a Dunai finomítóban tartott csütörtöki munkásgyűlésen, amelyen körülbelül 200 munkavállaló jelent meg - tájékoztatta az érdekképviselet az MTI-t, csütörtökön.


Dátum: 2006-05-25 20:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:53:53.285603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztató szerint a sztrájkbizottság rövidesen ajánlatot tesz a vállalat vezetésének a legközelebbi tárgyalás időpontjára és napirendi pontjaira.

A szakszervezeti közlemény szerint a hozzászólók kifogásolták az alacsony béreket. A felszólalók egyetértettek az Olajipari Szakszervezet célkitűzéseivel. A közleményben olvasható: a vállalatvezetés képviselői tájékoztatták a dolgozókat arról, mi a véleményük a sztrájkbizottsággal folytatott eddigi tárgyalásokról.

Az MTI korábbi híradása szerint a Mol Rt. Olajipari Szakszervezet a múlt héten bejelentette, hogy a vállalatvezetéssel folytatott sikertelen egyeztetések után általános sztrájkot terveznek.

A szakszervezet azt követeli, hogy a 2006. évi alapbérfejlesztés mértéke 7 százalék legyen, 2006-tól pedig a Mol Rt. az előző évi adózott nyereségének legalább 1 százalékát fordítsa a munkavállalók bérének felzárkóztatására. Követeléseik között szerepel az, hogy a Mol Rt. vezessen be nyereségérdekeltségi rendszert a munkavállalók részére is, valamint az is, hogy a nem vezető beosztású munkavállalók kapják meg a Mol Rt. előző évi adózott nyereségének 1 százalékát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek