Az FBI kutakodása alkotmánysértő?
Zároltatta 45 napra George Bush amerikai elnök csütörtökön azokat a dokumentumokat, amelyeket a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) foglalt le egy korrupcióval gyanúsított képviselő kongresszusi irodájában, és amelyek haladéktalan visszaszolgáltatását közös nyilatkozatban követelte az igazságügyi minisztériumtól a képviselőház republikánus párti elnöke, Dennis Hastert és demokrata párti frakciójának a vezetője, Nancy Pelosi.
Dátum: 2006-05-26 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:53:55.917866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bush elnök azért lépett közbe és utasította a vonakodó igazságügyi tárcát a lefoglalt okmányok zárolására, hogy ezzel a kompromisszummal vegye elejét egy újabb vita elmérgesedésének a hatalmi ágak elválasztásának a megsértéséről, a végrehajtó hatalom túlkapásairól. Az elnök reményei szerint a 45 nap elegendő időt biztosít a törvényhozóknak és az igazságügyi minisztériumnak az ügy rendezésére.
A demokrata párti William Jefferson képviselőt azzal vádolják, hogy hivatali befolyásával üzérkedett és sok százezer dollár kenőpénz ellenében amerikai cégek afrikai érdekeit mozdította elő. A szövetségi nyomozók a hét végén kutatták át az árvíz dúlta New Orleanst képviselő Jefferson kongresszusi irodáját Washingtonban. Ez volt az első esett, hogy az FBI hivatalban lévő törvényhozó kongresszusi irodájában tartott házkutatást.
Hastert és Pelosi közös állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy senki sem áll a törvény felett, "az sem, akik ellen vizsgálat folyik, de az sem, aki a vizsgálatot folytatja". Követelték, hogy a hatóságok szüntessék be az elvitt dokumentumok vizsgálatát, biztosítsák, hogy tartalmuk nem kerül nyilvánosságra és szolgáltassák vissza őket a képviselőnek.
Számos republikánus és demokrata párti képviselő vélte úgy, hogy az FBI eljárása sérti a hatalmi ágak egyensúlyát, ez esetben a törvényhozók oltalmát megfélemlítéstől a végrehajtó hatalommal szemben. Jogtudósok megosztottak a történtek megítélésében, és többen is úgy nyilatkoztak, hogy az FBI eljárása nem volt alkotmánysértő.
Jefferson ártatlanságát hangsúlyozza és elutasította Pelosi frakcióvezető felhívását, hogy a vizsgálat idejére ideiglenesen mondjon le mandátumáról és a tagságáról a képviselőház adóügyi bizottságában. A nyolcadik megbízatását töltő, 58 éves louisianai képviselő bejelentette, hogy a novemberi választáson ismét indul mandátumáért.
Az FBI tavaly júliusban titkokban videofelvételt készítettek arról, hogy Jefferson százezer dollár kenőpénzt vett át egy kentuckyi üzletembertől. A pénzből 90 ezer dollárt a nyomozók a képviselő Washington környéki lakásának az átkutatásakor meg is találtak a mélyhűtőben.
Jefferson nem az egyetlen törvényhozó, akinek az ügyei felkeltették az FBI érdeklődését. A kongresszus több tagja ellen is vizsgálat folyik azóta, hogy Jack Abramoff kongresszusi sztárlobbista a nevével fémjelzett korrupciós botrány kipattanása után vádalkut kötött a szövetségi nyomozókkal és együttműködik velük.
MTI - fidesz.hu