Visszamennek a portugálok Kelet-Timorra
Az egykori gyarmattartó, Portugália is katonákat küld Kelet-Timorra a több napja tartó zavargások megfékezésnek elősegítésére - jelentette be csütörtök esti televíziós beszédében José Socrates miniszterelnök.
Dátum: 2006-05-26 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:53:57.635102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyilatkozat szerint egy százhúsz fős kontingensről van szó, s annak első, negyven fős csoportja a jövő héten indul útnak. Antonio Costa belügyminiszter mindehhez azt tette hozzá, hogy a rend helyreállítása érdekében " hosszú távú küldetésről" van szó.
A nap folyamán már külföldi csapatok érkeztek a délkelet-ázsiai Kelet-Timorra, hogy segítsenek az ország kormányának a zavargások megfékezésében. Elsőként egy csaknem százötven fős ausztrál kontingens érkezett Dilibe, s elfoglalta állásait a főváros repülőterén.
A külföldi segítséget a kelet-timori kormány kérte.
A zavargásokat mintegy hatszáz katona elbocsátása váltotta ki. Azért távolították el őket a haderő kötelékéből, mert rossz szolgálati körülményeik elleni tiltakozásul sztrájkot rendeztek.
A hadsereg alakulatai és lázadó elbocsátott katonák között lezajlott csütörtöki tűzharcok három halottat és több sebesültet követeltek. A főváros lakosságának egy része, biztonságát féltve, elmenekült otthonából.
A mindössze négyéves kelet-timori állam a Kis-Szunda-szigetekhez tartozó Timor szigetének keleti részén és néhány környező kisebb szigeten jött létre. (Timor sziget nyugati része Indonéziához tartozik.) Portugália a XVI. században tette gyarmatává e területet, s csak 1974-ben adta vissza neki önállóságát. A szomszédos Indonézia egy évvel a portugálok kivonulása után megszállta Kelet-Timort. A szigetrész 2002 május 20-án vált függetlenné, miután egy ENSZ által szervezett 1999-es népszavazáson a lakosság túlnyomó többsége az Indonéziától való elszakadásra voksolt.
MTI - fidesz.hu