Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorítva voksolhatnak a kisebbségek

Július közepéig kell kérniük felvételüket a kisebbségi választói névjegyzékbe azoknak, akik érintettek az őszi szavazáskor. A szükséges nyomtatványokat mostanában kézbesítik a választóknak.


Dátum: 2006-05-26 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:53:58.220827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kisebbségi önkormányzati választások idén is egyidőben lesznek a helyi önkormányzati választásokkal. Ám a tavaly elfogadott törvénymódosítással számos dolog megváltozott.

A legfontosabb változás, hogy csak az választhat és csak az választható, aki június elseje és július 15-e között kéri felvételét a kisebbségi választói névjegyzékbe a lakóhelye szerinti település jegyzőjétől. Az ehhez szükséges formanyomtatványt a napokban minden választópolgár kézhez kapja. Aki május végéig nem kap adatlapot, a jegyzőnél jelentkezhet.

Csak egy kisebbségi névjegyzékbe kérhetjük felvételünket a törvényben meghatározott 13 közül. Ezek: a bolgár, a cigány, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. Ha a jegyző elutasítja kérelmünket és nem vesz fel a kisebbségi névjegyzékbe, arról értesítést kapunk és három napon belül kifogást nyújthatunk be. E kisebbségi választási jegyzéket egyébként a választás után megsemmisítik.

Kisebbségi önkormányzati választás azon a településen tartható, ahol egy kisebbségi névjegyzékben legalább 30-an szerepelnek a választás kitűzésének napján és legalább öt jelöltet állítottak. Szavazni nem mindegyik szavazókörben lehet majd, mint négy éve, hanem településenként egy, szükség esetén több szavazókörben. Mivel a települési kisebbségi önkormányzat képviselőtestülete öttagú, ezért legfeljebb öt jelöltre lehet voksolni. A szavazás helyéről és időpontjáról a jegyző küld értesítést. Külképviseleti voksolást nem tartanak.

Jelöltet csak társadalmi szervezet állíthat, melynek alapszabályában rögzített célja a kisebbség képviselete és a bíróság már a törvény hatályba lépése előtt bejegyezte. Pártok nem állíthatnak jelöltet és független jelöltek sem indulhatnak.

A jelöltnek nyilatkoznia kell arról, hogy ismeri a kisebbségi nyelvét, kultúráját és hagyományait, valamint, hogy korábban volt-e más kisebbség önkormányzatának tisztségviselője.

Forrás: radio.hu

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek