Csak az MTI tudósíthatott a négypárti egyeztetésről
A miniszterelnök környezetéből érkezett a javaslat, hogy a Magyar Távirati Irodán (MTI) keresztül valósuljon meg a sajtónyilvánosság - mondta Hock Zoltán, az MDF szóvivője lapunk felvetésére, hogy miért nem lehettek jelen az írott és az elektronikus sajtó munkatársai a négypárti megbeszélésen.
Dátum: 2006-05-26 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:53:58.525232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Péter, a Népszava főszerkesztője ugyanakkor nem értett egyet ezzel a megoldással. Kérdésünkre válaszolva így fogalmazott: "Lehet, hogy jó újságírók az MTI szakemberei, de nem abból a szemszögből közelítették meg a tanácskozáson elhangzottakat, mint ahogyan azt egy napilap megtette volna. Mások a szempontjaink, a kérdéseink, más a hozzáállásunk, mint mondjuk az ön lapjának. Ez így van rendjén, de ez az adottság nem érvényesülhetett."
Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője hasonlóan nyilatkozott. Mint kifejtette, megérti Gyurcsány Ferenc szempontjait, de azok különböznek a Magyar Hírlapéitól. "Így nem tudunk tájékoztatni, csak lemásolni a nemzeti hírügynökség tudósítását."
Ahhoz joga van minden politikusnak, hogy zárt tanácskozást tartson. Ahhoz is, hogy nyilvánosat. De ez a köztes helyzet, amikor csak egy kiválasztott orgánum lehet jelen, finoman szólva sem elegáns."
A legkevésbé Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője nehezményezte a tegnap történteket. "Nem örülök, hogy így alakult, de megbízom a nemzeti hírügynökségben. A világ minden táján előfordul, hogy csak bizonyos médiumot engednek be egy-egy fontos eseményre" - fejtegette Vörös T. Károly. Arra a kérdésünkre, hogy a sajtószabadság részlegessége, a kritikus sajtó kizárása szerinte nem emlékeztet-e Magyarország nehezebb történelmi időszakaira, csak annyit válaszolt: "Maga most komolyan sztálinizmusról beszél?" A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke, Eötvös Pál az esetről nem rendelkezett információkkal. Mint mondta, autóban ül, és nem tájékozódott az ügyben. Eötvös - aki a Népszabadság előző főszerkesztője volt - annyit mondott, hogy nemcsak a MÚOSZ, hanem a saját nevében sem tudja, ezért nem is kívánja kommentálni az ügyet.
Vince Mátyás, az MTI elnöke közölte, a tájékoztatásról a politikusok megegyeztek. "A nemzeti hírügynökség kész volt ellátni a rá rótt feladatot. Reméljük, sikerült kielégítően és pontosan tájékoztatni" - fogalmazott az MTI első embere.
A Független Hírügynökség (FH) ügyvezetője, Kövesdi Péter szerint ha a kormányzat úgy dönt, hogy csak az MTI lehet jelen az ülésen, azzal azt a látszatot kelti, hogy szócsőként használja a nemzeti hírügynökséget. "Arra kértük előfizetőinket, hogy a hírportálokra kikerült MTI-anyagokat ne használják fel, hanem várják meg, amíg saját híreket tudunk szolgáltatni nekik" - jelentette ki Kövesdi. Mint elmondta, az sem szerencsés, hogy a kormányfő részleges nyilvánosságot előidéző javaslatát a többi párt is elfogadta.
Magyar Nemzet
fidesz.hu