Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jön a vonat, megy a vonat?

Phenjan Szöult hibáztatta pénteken azért, hogy meghiúsult a két ország között felújított vasútvonalon a próbajáratok indítása.


Dátum: 2006-05-26 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:00.293332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kvon Ho Ung, a phenjani kormány egyik tanácsadója üzenetet küldött Ri Dzsong Szok dél-koreai országegyesítési miniszternek. Azt írta a KCNA hivatalos phenjani hírügynökség szerint, hogy az észak-koreai vezetés azért mondta le a próbajáratok indítását, mert Szöul a két ország múlt heti, magas szintű katonai tárgyalásain nem volt hajlandó tárgyalni arról az észak-koreai követelésről, hogy tolják délebbre az ENSZ által ideiglenes jelleggel meghúzott közös tengeri határvonalat. Másfelől azzal indokolta a phenjani lépést, hogy még mindig nincs katonai megállapodás a két fél között, s emiatt nincs garantálva a határon átutazók biztonsága.

Phenjan szerdán váratlanul lemondta a Koreai-félsziget két része között felújítandó vasúti közlekedés járatpróbáját. Szöult meglepetésszerűen érte a bejelentés. A dél-koreai újraegyesítési minisztérium egyik, magát megnevezni nem kívánó képviselője elmondta: a felek előzetesen felújították a Korea két részét összekötő vasútvonal vágányait, s megegyeztek abban, hogy a próbajáratot csütörtökön indítják. Ez fontos mérföldköve volna a két fél közötti enyhülésnek.

A múlt heti katonai tárgyalásokon éppen az észak-koreai küldöttség nem volt hajlandó tárgyalni a két ország közötti közlekedés katonai garanciájáról, mert - mint mondták - a nyugati tengeri határvonal ügye mindennél fontosabb. A dél-koreai küldöttség akkor úgy reagált erre: Phenjan előbb tartsa tiszteletben az ENSZ által az 1950-53-as koreai háború végén meghúzott ideiglenes tengeri határvonalat, csak azután lehet szó annak esetleges újrarajzolásáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek