Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Hamász visszavonta fegyveres osztagait

A Hamász radikális iszlámista palesztin szervezet - saját bejelentése szerint - visszavonta pénteken fegyveres osztagait Gáza utcáiról, hogy megkönnyítse a "nemzeti párbeszéd" folytatását.


Dátum: 2006-05-26 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:01.793634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtökön "nemzeti párbeszédnek" nevezett tanácskozást kezdtek "a palesztin testvérharc" beszüntetéséről a Fatah és a Hamász képviselői, erre a dialógusra hivatkozott a radikális iszlámista szervezet.

A Hamász félkatonai alakulatainak egyik parancsnoka jelentette be pénteken a fegyveres osztagok visszavonását, hozzátéve, hogy Szaíd Szajjám belügyminiszter utasítására hagytak fel az utcai járőrtevékenységgel. Nyugati tudósítók megerősítették helyszíni jelentéseikben, hogy eltűntek Gáza utcáiról a Hamász-fegyveresek járőrosztagai.

A Hamász-kormány belügyminisztere május 17-én vezényelte ki Gáza utcáira a Hamász mintegy 3000 fegyveresét. Azzal indokolta eljárását, hogy a belügyminisztérium alá tartozó rendfenntartó erők nem tudják, vagy nem akarják teljesíteni az utasításait. A palesztin rendőrséget a Fatah szervezet híveiből toborozták, vagyis a Hamász politikai ellenfelei közül. Az új Hamász-"rendőrség" létrehozását kezdettől fogva ellenezte Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki egyben az állami erőszakszervezetek legfőbb parancsnoka is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek