Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi lesz az SZDSZ kezében?

Kétnapos ülést tart az MSZP és az SZDSZ frakciója. A szocialisták Balatonőszödön, a liberális párt képviselői pedig Velencén tárgyalnak majd a készülő kormányprogramról, és az új kormányzati struktúráról.


Dátum: 2006-05-26 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57261
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:02.714439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök az MSZP frakcióülését megelőzően Velencére megy, hogy az SZDSZ-frakció tagjaival egyeztessen a koalíciós kérdésekről. A megbeszélésen valószínűleg szó lesz a leendő SZDSZ-es tárcákról is. Azt már tudni lehet, hogy Magyar Bálint lemond az oktatási tárca irányításáról.

Sajtóinformációk szerint az egészségügyi, a gazdasági és a környezetvédelmi minisztérium mindenképp SZDSZ-es vezetésű lesz. A két tárcát az eddigi miniszterek: Kóka János és Persányi Miklós vezetnék.

A szabad demokraták azt is eldöntötték, hogy a kampányukban hangsúlyosan szereplő egészségügy átalakítására Molnár Lajos volt kórházigazgatót, a párt egészségügyi programjának kidolgozóját delegálják a miniszteri bársonyszékbe.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek