Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés László hangversenyre invitál

Rendhagyó és rendkívüli meghívással keressük meg azokat, akik határon túl élő magyarságunk sorsát szívükön viselik, és ennek bizonyosságaképpen jó sorsra érdemes közérdekű ügyeinket időről időre jótékony támogatásukban részesítik.


Dátum: 2006-05-26 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:03.301880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyházkerületünk egyik büszkesége a nagyváradi Rogériusz - lakótelepen épült új templom. Az idén befejeződött templomépítés betetőzéseképpen Egyházunk egy új orgonát vásárolt - mondhatni jelképes áron - a finnországi Pori városából. A testvéri árszabás ellenére a nagy értékű művészorgona beszerzése, lebontása, elszállítása és újrafelállítása meghaladja anyagi erőnket. Éppen ezért pályázati úton és rendkívüli adományok révén próbáljuk kiteremteni a becses templomi hangszer költségeit.

Említésre méltó, hogy új szerzeményünk nem csupán a Nagyvárad - Rogériuszi Református Egyházközség istentiszteleti céljait, hanem az egész város zenei életének a javát is fogja szolgálni. Akármennyire is hihetetlenül hangzik, tudni való, hogy Nagyvárad ez időben egyetlen igazi - nemzetközi színvonalú - művészorgonával sem rendelkezik Egyházkerületünk éppen azért állott az orgonavásárlás nemes ügye mellé, hogy ezt a hiányt pótolja.

Erdély orgonái között egyedinek számít majd ez a hangszer, amennyiben ez lesz az első olyan koncertorgonánk, mely spanyol trombita - regiszterrel is rendelkezik. Korszerű elektronikával felszerelt regiszterkapcsolói, illetve beépített számítógépes rendszere szintén egyedülállóvá teszik az egész országban.

Az új nagyváradi orgona felállításának támogatására rendkívüli adománygyűjtést indítottunk. Ugyanezt a célt szolgálja 2006. június 3-án, szombaton este ½ 8 órakor sorra kerülő jótékonysági hangversenyünk a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia nagytermében, melynek műsorát tisztelettel mellékeljük.

Meghívásunkat egy továbbival egészítjük ki. Isten segítségével az új orgona felavatására 2006. október 1-én, vasárnap kerül sor, melyre ezennel a jótékonysági hangverseny résztvevőit - előzetes módon - szintén tisztelettel meghívjuk. Terveink szerint október 1. az I. Nagyváradi Nemzetközi Orgonafesztivál kezdőnapja is lesz egyben.

"Dicsérjétek az Urat" - hangzik a Zsoltáros örök üzenete. Isten dicsőségére és hívő nemzeti közösségünk épülésére szolgáló hangversenyünkre szeretettel hívjuk és várjuk:

Tőkés László

A VÁCI SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE

Időpont: 2006. június 3. szombat

Helyszín: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) Nagyterem

Közreműködnek:

A Partiumi Keresztény Egyetem vegyeskara, Nagyvárad

Karigazgató: Brugós Anikó

A Debreceni Református Kollégium Kántusa

Karigazgató: Berkesi Sándor

A Váci Vox Humana vegyeskar

Karigazgató: Logo Tibor

A Váci Szimfonikus Zenekar

Vezető karmester: Farkas Pál

MŰSOR:

Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány

Camille Saint-Saëns: Orgonaszonáta

Közreműködik: Zászkaliczky Ágnes

Vezényel: Bogányi Tibor

Szünet

Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus

Közreműködik: Molnár András, Kossuth-díjas

Vezényel: Berkesi Sándor, Liszt-díjas

Fővédnök: Orbán Viktor

Jegyek kaphatók 2500 Ft és 5000 Ft egységárakon a következők szerint:

- a helyszínen: Zeneakadémia pénztára - Budapest, VI., Liszt Ferenc tér 8. szám

- A Magyar Kultúra Alapítvány székházában - Budapest, Szentháromság tér 6. (a Várban)

- A Litea könyvesboltban - Budapest, Hess András tér 4. (a Várban)

- Megrendelés útján: Schmidt Ágota úrhölgytől telefonon a 06-20-911-58-98 számon vagy e-mail útján a [email protected] elektronikus postacímen

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek