Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új kormányba bevonják a kommunistákat?

Jirí Paroubek szociáldemokrata cseh miniszterelnök a jövőben a kommunistákat is bevonná a hatalomba, hogy megmutathassák, lehet-e velük számolni kormányzati szinten vagy sem.


Dátum: 2006-05-26 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:05.739774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap pénteki kiadásában megjelent interjúban a kormányfő leszögezte: a mostani júniusi képviselőházi választás után, ha a szociáldemokrácia nyerne, még semmiképpen sem jöhet számításba a koalíció a kommunistákkal, de a következő időszakban már számolni kell a helyzet megváltozásával.

"A kommunistáknak el kell fogadniuk, hogy ez a (szociáldemokrata) kormány jobb számukra, mint bármilyen más kormány. És ők ezt így is veszik. Ugyanakkor ez a helyzet megmutatja jövőbeni képességeiket is, hogy négy vagy nyolc év múlva valóban együtt lehet-e velük működni, s modern baloldali párttá válnak-e" - magyarázta a miniszterelnök. Majd hozzátette: "Kedvem lenne bevonni őket teljes mértékben a rendszerbe. A jobb-bal kormányokat egyértelműen baloldali vagy jobboldali kormányokra kell változtatni."

Kérdésre válaszolva Paroubek konkrétan is elmondta, milyenek a szociáldemokraták feltételei ahhoz, hogy a kommunisták koalíciós partnerként elfogadhatóak legyenek számukra.

"Először is el kell ítélniük a kommunista rendszer bűntetteit. Másodszor: egyértelműen vállalniuk kell az ország tagságát az Európai Unióban és a NATO-ban. Harmadszor: költségvetési fegyelem. Negyedszer: a vagyonjogi viszonyok megváltoztathatatlansága" - mondta Paroubek. Leszögezte: "Ha erre a kommunisták igent mondanak, akkor számomra olyan párttá válnak, amely nem rendszeridegen, s beszélni tudok velük az együttműködésről. Egyelőre ez még nincs így."

A kormányfő az interjúban úgy vélte, hogy hosszú ideig már nem lehet ijesztgetni a kommunistákkal, mert a felmérések szerint a lakosság fele számára már most is elfogadható kormányzati partnerek. Annak sem látja semmi akadályát, hogy a kommunisták, akik szerinte a választásokon 15-20 százalékot szereznek, a választások után fontos ellenőrző posztokat töltsenek be az államigazgatásban.

A cseh kommunista pártot (KSCM) az 1989-es rendszerváltás után az újonnan létrejött pártok elszigetelték, de miután 2002-ben a KSCM az ország harmadik legerősebb pártja lett, fokozatosan kitört az elszigeteltségből, és képviselői különféle állami posztokra kerültek. A kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt és Jirí Paroubek miniszterelnök azonban az utóbbi időben egyre inkább együttműködnek a kommunistákkal, s mérlegelik jövőbeni bevonásukat a kormányzásba is. A jobboldal ezeket az elképzeléseket erősen bírálja, holott alsóbb szinteken már maga is évek óta együttműködik a kommunistákkal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek