Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Konzultáció a művi meddővé tételről

A Fidesz-KDNP frakciószövetség konzultációt kezdeményez a művi meddővé tételről szóló alkotmánybírósági döntés kapcsán. Ezt Soltész Miklós és Gógl Árpád a Fidesz és a KDNP közös népjóléti kabinetjének vezetője illetve helyettese jelentette be pénteken sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-05-26 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:06.378268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A művi meddővé tételről (Gógl Árpád és Soltész Miklós)

Gógl Árpád szerint a tanácskozásra azért van szükség, "hogy megőrizzük az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, biztosítsunk egy korszerű családtervezési módszert, miközben az ifjúságvédelemre is tekintettel legyünk és ne értelmezzük hamisan a személyiség szabad kibontakozásához való jogot".

A Fidesz-KDNP frakciószövetség a konzultációra, amelyet "a lehető legrövidebb időn belül" szeretne összehívni, meghívót küld az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), a szakmai-társadalmi szervezetek valamint az egyházak képviselőinek is.

A két ellenzéki párt elképzelései szerint a művi meddővé tétel végeleges módon csak egészségügyi indokból lenne lehetséges, mivel "egy olyan maradandó állapot létrehozásáról van szó, ami az egyén autonómiáját korlátozza".

Gógl Árpád a családtervezési céllal történő átmeneti meddővé tételről szólva úgy fogalmazott: azt úgy kell szabályozni, hogy az alkotmányos jogelveknek és a nemzetközi joggyakorlatnak is megfeleljen.

Az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere szerint ennek a szakmai feltételrendszere az ETT bevonásával megoldható, ám - mint hangsúlyozta - az ellentmondások feloldása már "nagyobb gond".

Ezért a konzultációra vár a feladat, hogy megoldja az etikai, a szakmai és a joghierarchiából származó gondokat - tette hozzá.

Gógl Árpád reméli, hogy a konzultáció eredményeként 6-8 héten belül a parlament elé kerülhet a művi meddővé tétellel kapcsolatos törvénytervezet.

Az Alkotmánybíróság (Ab) tavaly november 14-i határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította, és június 30-ai hatállyal megsemmisítette az egészségügyi törvény azon rendelkezését, mely szerint a művi meddővé tétel családtervezési célból csak a 35. életévét betöltött vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező nők és férfiak esetében végezhető el.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 151, 'source_type': 'media', 'source_id': 380, 'target_type': 'article', 'target_id': 50233, 'relation_type': 'describes'}