Hűségre szólított fel Varsóban XVI. Benedek
A katolikus tanítás hagyományaihoz való ragaszkodásra szólított fel Varsóban pénteken a 120 lengyel és külföldi bíborossal és püspökkel együtt bemutatott koncelebrációs szentmisén XVI. Benedek pápa.
Dátum: 2006-05-26 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:07.434303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyházfő arra figyelmeztetett, hogy Krisztus tanítását, az evangéliumokat senki sem hamisíthatja, vagy változtathatja meg azzal az indoklással, hogy e hagyomány követése a mai ember számára túlságosan fáradságos. A pápa bírálta a Szentírás interpretációjának bármiféle "relativizmusát és szubjektivizmusát".
A felhőszakadás ellenére mintegy 270 ezer ember vett részt a pápa pénteki miséjén Varsó központi terén, a Pilsudski téren ahol II. János Pál pápa is misézett 27 évvel ezelőtti első lengyelországi lelkipásztori látogatásán.
A tavaly elhunyt, lengyel születésű II. János Pál a történelmi jelentőségű 1979-es lengyelországi látogatásán, ugyanezen a téren, melyet akkor Győzelem terének neveztek, ihlette meg a kommunista hatalom ellen lázadó Szolidaritás mozgalom megalakulását.
XVI. Benedek pápa csütörtökön érkezett négynapos apostoli látogatásra Lengyelországba. Első ottani miséjét a lengyel püspöki kar tagjaival és a külföldről, benne Magyarországról érkezett főpapokkal közösen pénteken fél tíz órakor mutatta be. Ez volt a pápai vizit első csúcspontja egyben. Az oltárt egy négy méter magas emelvényre helyezték, amely mögé egy 25 méter magas keresztet állítottak. Akár egymillió ember részvételét is lehetségesnek tartották előzetesen a szervezők. Az utcákon, amelyeken a pápa a mise helyszínére hajtatott, emberek hosszú sora ujjongva köszöntötte őt, közben pedig zúgtak a harangok.
Azon a misén, amelyet II. János Pál 1979-ben mondott ugyanezen a helyen, körülbelül 300 ezer ember vett részt, de a környező utcákban további mintegy 750 ezren kísérték figyelemmel a szertartást, amelyen a pápa "hazájuk arculatának megújítására" kérte honfitársait.
A mostani pápalátogatás alkalmából sok varsói lakos kitette lakása ablakába XVI. Benedek képét, volt aki II. János Páléval együtt. Egy hatvan éves asszony, aki a 27 évvel ezelőtti misén is részt vett, elmondta: II. János Pál közelebb állt a lengyelekhez, de szemmel láthatóan XVI. Benedek is közel akar hozzájuk kerülni, és sikerül is neki mély benyomást tennie az ország népére.
A pápa pénteken elutazik Czestochowába, ahol felkeresi a Jasna Góra-i híres Mária-kegyhelyet, Lengyelország leghíresebb búcsújáró helyét. A kolostor területén szerzetesekkel és szeminaristákkal találkozik, majd együtt imádkozik velük a fekete Madonna előtt. Este Krakkóba repül tovább helikopteren, ahol Karol Wojtyla (II. János Pál) püspöki szolgálatának egykori színhelyén, az érseki palotában száll meg. Szombaton szabadtéri misét mond a városban. Erre az eseményre kétmillió hívőt várnak a szervezők.
MTI - fidesz.hu