Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsidó hitközségek találkozója Debrecenben

Debrecen és 19 határon túli testvér hitközsége részvételével háromnapos nemzetközi találkozó kezdődött pénteken a Debreceni Zsidó Hitközség Kápolnási utcai zsinagógájában.


Dátum: 2006-05-26 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:54:10.272827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Weisz Péter, a hitközség elnöke emlékeztetett rá, hogy nyolc évvel ezelőtt elhatározták: tágra nyitják a kapukat, szakítanak a bezárkózással, s rendeznek egy konferenciát, amelyre meghívják a testvér zsidó hitközségeket, majd úgy döntöttek, hogy a keresztényeket is.

A találkozóból immár hagyomány lett, s nyolcadik éve évről évre nagyobb számban érkeznek vendégek a debreceni találkozóra.

Az ideire Aradról, Beregszászról, Brassóból, Botosaniból, Konstantából, Craiovából, Dunaszerdahelyről, Érsekújvárról, Iasiból, Kassáról, Kolozsvárról, Komáromból, Munkácsról, Nagyváradról, Pozsonyból, Szabadkáról, Szatmárról, Temesvárról és Ungvárról érkeztek Debrecenbe a testvér hitközségek képviselői, de jelen vannak küldöttek az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából és Izraelből is.

Köszöntötte a találkozó résztvevőit David Admon, Izrael budapesti nagykövete, Kósa Lajos, a vendéglátó város polgármestere és Tőkés László királyhágó-melléki református püspök is.

Kósa Lajos azt hangsúlyozta, hogy Debrecen jó példa arra, amikor egy város harmonikusan együtt tud élni és alkotni közösségeivel.

Tőkés László - határon túlra szakadt magyarként is - úgy fogalmazott: "hálás vagyok, hogy részt vehetek ezen a jelképes erejű rangos találkozón, hiszen a Bukarest és Budapest által számunkra kijelölt "politikai senki földjén" igazán jól esik nekünk, hogy ha igaz barátokra találunk, így vannak, akikre számíthatunk most".

A háromnapos találkozón elhangzó előadások elsősorban a zsidóság európai, történelmi jelenlétével foglalkoznak, s azzal, hogyan kívánják megélni zsidóságukat a jövőben Európában a magyar és a határon túli zsidóság képviselői.

A hagyományoknak megfelelően a találkozó nyitó napján adták át a találkozó kitüntetéseit.

A Zsidó Hitközségek és Közösségek Állandó Fóruma által alapított életmű díjat kapott: Benedek Tibor romániai magyar építész, Engländer Tibor, a Magyarországi Cionista Szövetség elnöke, Kishonti Ildikó színművész, Randolph L. Braham, Amerikában élő erdélyi származású professzor, a magyarországi holokauszt nemzetközileg elismert kutatója, Róth Tibor, a Brassói Zsidó Hitközség elnöke ás Szenes Iván zeneszerző.

Tolerancia-díjban részesült Bosák Nándor, debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök, Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, Csiszér Ferenc, a Magyar Televízió vallási és egyházi műsorainak főszerkesztője, Jenei Zoltán református lelkész, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, Mikita János egyetemi docens és Tőkés László királyhágó-melléki református püspök.

Posztumusz Tolerancia-díjat kapott Angelo Rotta néhai magyarországi pápai nuncius. A posztumusz díjat Julius Janus magyarországi pápai nuncius megbízásából - aki jelenleg Lengyelországban a pápalátogatáson tartózkodik - Bosák Nándor megyéspüspök vette át.

Ugyancsak később veszi át a díjakat Benedek Tibor, Randolph F. Braham és - betegsége miatt - Szenes Iván.

Debrecenben a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban emellett megnyitották A zsidó esküvő rejtelmei című, a bécsi Zsidó Múzeum gyűjteményéből rendezett kiállítást is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek