Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden alapot nélkülöző rágalom a "hosszú bájtok éjszakája"

A Fidesz-frakció nem delegál tagokat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működése és felügyelete során felmerült aggályok kivizsgálására irányuló parlamenti vizsgálóbizottságba - derül ki a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának keddi közleményéből.


Dátum: 2002-10-22 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:16.436929, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentumban emlékeztetnek arra, hogy a parlament csütörtöki ülésének napirendjén szerepel a bizottság tisztségviselőinek és tagjainak megválasztása.

- Az elmúlt hónapokban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban lefolytatott vizsgálatok eredményéről nyilatkozó Király László György APEH-elnök bejelentette: semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy az adóhivatalban 1998 vagy 1999 során adatok megsemmisítésére került volna sor. Az APEH vizsgálata tisztázta, hogy a "hosszú bájtok éjszakája" nem más, mint minden alap nélkül hangoztatott rágalom - olvasható a közleményben.

A közlés szerint mivel a vizsgálatot az MSZP-SZDSZ-kabinet által kinevezett APEH-elnök folytatta le, a jelenlegi kormánypártok által kezdeményezett vizsgálóbizottság pedig szintén a "hosszú bájtok éjszakájának" kivizsgálására irányul, a vizsgálóbizottság létrehozásának a frakció nem látja értelmét.

- Az adóhivatal munkatársainak megfélemlítését célzó politikai akciókhoz a Fidesz - Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja nem kíván asszisztálni, így a frakció sem tagokat, sem tisztségviselőt nem delegál egy olyan vizsgálóbizottságba, melynek létrejöttét a kormánytöbbség politikai okokból kívánja kikényszeríteni - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek