Oroszország rakétát szállítana Iránnak
Oroszország leszállítja a Tor-M1-es légvédelmi rakétákat Iránnak, hacsak rendkívüli körülmény nem jön közbe - ismételte meg Szergej Ivanov védelmi miniszter pénteken.
Dátum: 2006-05-27 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:17.393412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szállítási szerződés alá van írva, teljesítése bizonyos időt vesz igénybe. Ha nem merül fel rendkívüli körülmény (vis maior), akkor teljesíteni fogjuk - jelentette ki Ivanov, német kollégáját, Franz Josef Jungot fogadva Szentpéterváron az Interfax szerint. Ivanov aláhúzta: e légvédelmi rakétarendszerek műszaki paraméterei kizárják, hogy terrorista tevékenységre használhassák őket, és megjegyezte, hogy Oroszország közel sem a legnagyobb fegyverszállító a Közel- és Közép-Keleten - jelentette Palotás László, az MTI moszkvai tudósítója. Washington még aznap arra kérte Moszkvát, hogy fontolja meg újra a döntést. "Remélem, hogy Oroszország még egyszer meg fogja vizsgálni ezt a kérdést" - mondta Sean McCormack, az Egyesült Államok külügyi szóvivője sajtótájékoztatón.
Az orosz sajtó a múlt év végén adta hírül, hogy Irán 29 Tor-M1-est rendelt meg Oroszországtól 700 millió dollár értékben. Az Egyesült Államok a múlt hónapban felszólított minden országot, hogy szüntesse be katonai és nukleáris együttműködését Iránnal, amely nem állt el urándúsító tevékenységének felújításától. Egy orosz nemzetbiztonsági szakértő egyébként úgy vélte, hogy Oroszország nem zárhatja ki szankciók kivetését Iránra, mert az atomsorompó fontos eleme politikájának. Oroszország nem érdekelt abban, hogy a vele szomszédos Irán atomfegyverre tehessen szert, ezért nem zárhatja ki szankciók alkalmazását ellene - mondta Vlagyimir Nazarov, a nemzetbiztonsági tanács titkárának tanácsadója moszkvai előadásában, bár hozzátette: normális esélyt kell adni a békés rendezési erőfeszítéseknek.
Ivanov megjegyezte, hogy német és orosz deszantegységek hamarosan gyakorlatot tartanak orosz területen, és zökkenőmentesen működik az a megállapodás, amelyet az Afganisztánba irányuló német katonai szállítmányok oroszországi tranzitjáról kötöttek. Mint mondta, ez voltaképpen légihíd, hiszen több mint ötszáz katonai szállítógép repült át Oroszország felett a megállapodás 2004-es hatályba lépése óta.
MTI - fidesz.hu