EU: Kína tartsa tiszteletben az emberi jogokat
Az emberi jogok tiszteletben tartására, ezen belül a börtönökben alkalmazott kínzások beszüntetésére és a halálbüntetés felülvizsgálatára sarkallta az Európai Unió pénteken este Kínát.
Dátum: 2006-05-27 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:18.280067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU ás a távol-keleti ország magas rangú képviselői az emberi jogok témájában immár a 21-ik tanácskozásukat tartották Bécsben, ahol szombattól az unió tagállamainak külügyminiszterei találkoznak. Értesülések szerint az unió képviselői felrótták Pekingnek a sajtószabadságot, valamint az internethasználatot érintő korlátozásokat, különös tekintettel az újságírók megfélemlítésére és egyes újságok megjelenésének ellehetetlenítésére. A kínai fél - mint kiszivárgott - tájékoztatta az EU képviselőit azokról a lépésekről, amelyek a kínzások megfékezését, továbbá a halálbüntetést elrendelő esetek igazságügyi felülvizsgálatát célozzák. Az EU képviselői ezen túlmenően aggodalmuknak adtak hangot a vallásszabadság korlátozása, illetve a kisebbségi jogok megnyirbálása miatt Kínában.
MTI - fidesz.hu