Srí Lanka: tárgyalások kezdődhetnek
A Srí Lanka kormánya ellen harcoló Tamil Tigrisek hajlandók tárgyalni a jövő hónapban Colombo képviselőivel a fegyvernyugvás felügyeletét célzó skandináv erőfeszítésekről - jelentette be szombaton egy norvég diplomata.
Dátum: 2006-05-27 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:18.881124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jon Hanssen-Bauer erről azután beszélt, hogy több mint kétórás eszmecserét folytatott Kilinoccsiban a Tamil Tigrisek (LTTE) vezérkarával, élükön S. P. Tamilszelvannal. A norvég kormány, amely már a 90-es években is közvetített Srí Lanka kormánya és a független tamil állam kikiáltásáért küzdő lázadók között, Oslóba kívánja meghívni a szembenálló felek képviselőit. "Megegyeztünk abban, hogy az LTTE június 8-9-én Norvégiában megvitatja a Srí Lanka-i megfigyelő misszió tevékenységét a colombói kormánnyal, amennyiben az utóbbi is hajlandó részt venni" a találkozón - közölte a norvég diplomata. A colombói kormány egyelőre nem reagált a Kilinoccsiban elhangzott bejelentésre.
Öt skandináv ország 60 képviselője folyamatosan felügyeli a Srí Lankán érvényben lévő tűzszünet betartását azóta, hogy a kormány és a tamil lázadók 2002-ben megállapodást írtak alá a fegyvernyugvásról. A megállapodás azonban ingatag lábakon áll, jövője egyre bizonytalanabb az erőszakos cselekmények elharapódzásának fényében. Ezek közül kiemelkedett a Srí Lanka-i hadsereg főparancsnoka ellen áprilisban megkísérelt - sikertelen - merénylet.
MTI - fidesz.hu