Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány 2009-től emelné a nyugdíjkorhatárt

A kormány azt tervezi, hogy 2009-től fokozatosan 65 évre emeli fel a nyugdíjkorhatárt - értesült a Népszabadság.


Dátum: 2006-05-27 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:19.486150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány azt tervezi, hogy 2009-től 65 évre emeli fel a nyugdíjkorhatárt - értesült a Népszabadság. Mint ismert, a férfiak és a nők számára az 1997 óta fokozatosan bevezetett 62 év 2009-től válik egységessé, s ezt emelik több lépésben 65 évre. A Népszabadság információit pénteken cáfolta még a miniszterelnök szóvivője, de a lap szerint a javaslat már felmerült a kormányon belül. László Boglár azonban rámutatott, mindenképpen felül kell vizsgálni a nyugdíjrendszert, hiszen a nyugdíjkorhatár emelkedése nemzetközi tendencia. Nagy-Britanniában például a napokban jelentették be, hogy 2044-ig fokozatosan 68 évre növelnék a nyugdíjkorhatárt.

A Gyurcsány-kormány által tervezett változás elsődleges oka a társadalombiztosítás tehermentesítése, közvetlenül ezután az emelkedő élettartam adta lehetőségek kihasználása, a "továbbdolgozás" lehetőségének biztosítása. Közgazdászok általános vélekedése szerint minden korhatáremelés csökkenti a kiadásokat és bevételt is hoz - a nyugdíjfizetés helyett ugyanis további járulékbefizetéssel is számolhat a büdzsé.

A Tárki egyik tanulmánya szerint ugyanakkor elenyésző hatása volt a foglalkoztatásra a nyugdíjkorhatár 62 évre emelésének. Attól ugyanis nem bővült a foglalkoztatottak köre, hogy a nyugdíj előtt állók két-három évig még bent maradtak a rendszerben.

A költségvetés szempontjából viszont egyértelműen jelentős akár egy-két évnyi emelés is. Ennyivel tovább fizetik a munkavállalók a járulékot, miközben az államnak nem kell nyugdíjat fizetni utánuk. Komoly hozadéka volt tehát a korhatáremelésnek (a nőknél 55-ről 62-re, illetve a férfiaknál 60-ról 62-re), igaz, szakértők szerint a párhuzamosan bevezetett 13. havi nyugdíj, valamint a 2002. őszi egyszeri kompenzáció, ami beépült a járandóságba, el is vitte a többletet.

A nyugdíjas szervezetek a Népszabadság információja szerint támogatni fogják a korhatáremelést - ha ez az érintettek szociális és anyagi biztonságát nem érinti hátrányosan.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek