Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyújtogatják egy holland áruházlánc üzleteit

Porig égett a Blokker kiskereskedelmi áruházlánc egyik üzlete a hollandiai Hengelóban szombat hajnalban kitört tűzben, ez már a kereskedelmi hálózat tizenegyedik olyan hollandiai és belgiumi üzlete volt, amelyet az utóbbi években tűz pusztított el - jelentette a belga hírügynökség.


Dátum: 2006-05-27 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:20.126013, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hengelói hatóságok nem zárják ki, hogy az éjféltájban keletkezett tűzzel szándékos gyújtogatás történt, mint ahogy az egész katasztrófasorozat mögött is könnyen állhat tudatosság. A holland igazságszolgáltatási szervek szerint elképzelhető, hogy az incidensek a lánc alapítója, a holland Jaap Blokker ellen irányulnak, aki nem mentes a szélsőjobboldali gondolkodástól, és állítólag volt már célpontja rasszizmusellenes holland mozgalmaknak. Egy jelentésében a Blokker vezetése utalt arra, hogy az áruházakat sorozatos lopások is sújtják, amelyekért az alapító szerint egyebek között a "menekültipar"-t terheli a felelősség. 1997 óta eddig hét Blokker-üzlet égett le Belgiumban - legutóbb egy a múlt héten Lokerenben - és négy Hollandiában. A mostani, hengelói esetnél személyi sérülés nem történt, de harminc közelben lakót ideiglenesen ki kellett menekíteni a körzetből. Száz tűzoltó munkájára volt szükség ahhoz, hogy megfékezzék a lángokat, amelyek a szomszédos üzletre és az utca másik oldalán álló mozi épületére is átterjedtek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek