A Hamász elutasítja a határidőt
A palesztin kormányt vezető Hamász radikális mozgalom elutasította szombaton a Mahmúd Abász elnök által javasolt tíznapos határidőt annak a - közvetve Izrael elismerését is jelentő - tervnek az elfogadására, amelyet Izraelben bebörtönzött palesztin vezetők dolgoztak ki.
Dátum: 2006-05-27 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:22.906765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Abbász meglepte a januári palesztin parlamenti választásokon győztes radikális szervezetet azzal az ultimátumával, hogy ha a Hamász tíz napon belül nem fogadja el a tervet, akkor ő negyven napon belül megtartandó népszavazásra bocsátja azt. A terv egy palesztin állam Izrael melletti létrehozását irányozza elő, amennyiben Izrael kivonul a megszállt területekről. A tervről szombaton kezdtek volna tárgyalásokat, Számi Abu Zuhri Hamász-szóvivő azonban közölte, hogy a kezdést későbbre halasztják. "Nincs szükség a tíznapos határidőre. Amíg tárgyalunk, addig ne legyenek céldátumok" - mondta. A szóvivő szerint a felek a tárgyalások résztvevőiben és helyszínében sem egyeztek még meg.
A Hamász, amelynek chartája felszólít Izrael elpusztítására, korábban már elvetette a tervet. A szervezet továbbra sem hajlandó lemondani az erőszakról és elismerni Izraelt, s emiatt erős nemzetközi nyomás nehezedik rá, egyebek közt pénzügyi bojkott, amely a palesztin intézmények pénzügyi összeomlásával fenyeget. Az Abbászhoz közel álló Jászer Abed Rabbo közölte, hogy az elnök vasárnapra fogja meghívni a Hamász részéről Iszmáil Haníje kormányfőt és más magas szintű vezetőket a terv megvitatása céljából. Rabbo egyúttal figyelmeztetett, hogy Abbásznak módjában áll meneszteni a Hamász-kormányt.
Az utóbbi hetekben fokozódott a polgárháború rémét is felidéző hatalmi harc Abbász Fatah mozgalma és a Hamász között. Utóbbi legyőzte az addig kormányzó Fatahot a januári parlamenti választásokon. Szombaton ismét nőtt a feszültség, amikor a nemrég létrehozott és Abbász által rögtön feloszlatni óhajtott, mintegy 3000 fős Hamász-milícia több tucat tagja megjelent Gáza utcáin, miután előző nap a Hamász visszavonta onnan az osztagokat. Júszef az-Zahar, a Hamász-"rendőrség" egyik vezetője szerint a "korlátozott jelenlét" állampolgári kérésekre valósult meg.
MTI - fidesz.hu