Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddám Huszein üdvözlete II. János Pál pápának

Szaddám Huszein iraki elnök kedden üzenetben köszöntötte II. János Pál pápát a katolikus egyházfő trónra lépésének 24. évfordulója alkalmából.


Dátum: 2002-10-23 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:17.940149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iraki elnök - az INA iraki hírügynökség által ismertetett - üzenetében jókívánságait fejezte ki II. János Pálnak, és jó egészséget kívánt az idős katolikus egyházfőnek.

A Szentszék szeptember elején elítélt minden egyoldalú katonai beavatkozást Irak ellen. Az Egyesült Államok éppen ilyen fellépéssel fenyegetőzik Szaddám Huszein rendszerének megdöntése érdekében. II. János Pál szeptember közepén pedig üdvözölte, hogy Irak készséget mutatott az ENSZ fegyverzetellenőreivel való együttműködésre.

A katolikus egyházfő többször sürgette az Irak ellen 1990-ben bevezetett ENSZ-szankciók feloldását is.

A pápa 2000-ben zarándokútra készült az iraki Ur városába - a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás ősatyjának, Ábrahámnak a szülővárosába -, de biztonsági garanciák hiányában végül lemondott az útról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek