Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli kormányülés Belgrádban a fegyverexport miatt

A jugoszláv kormány kedd este rendkívüli ülést tartott, miután olyan hírek szivárogtak ki, hogy egy boszniai vállalat - megsértve az ENSZ-embargót - egy belgrádi külkereskedelmi cég közvetítésével fegyvereket adott el Iraknak.


Dátum: 2002-10-23 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:18.233025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Boszniában állomásozó nemzetközi békefenntartó haderő (SFOR) egy hónappal ezelőtt kezdett vizsgálódni a boszniai Szerb Köztársaság területén található Orao nevű vállalatnál, mert felmerült a gyanú, hogy a cég illegálisan katonai felszerelést szállít Iraknak.

Boszniában és Belgrádban is olyan hírek szivárogtak ki, amelyek szerint az Egyesült Államok amerikai nagykövetsége tájékoztatta a szarajevói kormányt: az Orao a jugoszláviai Jugoimport nevű, állami kézben lévő külkereskedelmi vállalat közvetítésével szállított repülőgép-alkatrészeket Iraknak. A Blic című belgrádi lap azt írta, hogy az SFOR kutatásai során terjedelmes dokumentációt foglalt le, amely arról tanúskodik, hogy a Jugoimport nyakig benne van az illegális fegyverexportban.

A belgrádi székhelyű Jugoimportnál határozottan cáfolták a sajtóértesüléseket, ennek ellenére a jugoszláv kormány kedden késő éjszakába nyúló rendkívüli ülést tartott a hírek kapcsán.

A kormányülésről kiadott közlemény szerint a kabinet leváltotta Jovan Cekovicot, a Jugoimport vezérigazgatóját és Ivan Djokic helyettes védelmi minisztert, aki fegyverek és katonai felszerelés forgalmazásáért felelős a tárcánál. A kormány azonnali vizsgálatot rendelt a fegyvereket gyártó és forgalmazó jugoszláviai vállalatoknál, és utasította a Jugoimportot, hogy azonnal zárja be bagdadi kirendeltségét. A közlemény szerint kormánybizottság alakul, amely kivizsgálja, hogy a védelmi minisztérium érintett-e az ENSZ-embargót sértő fegyverügyletben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek