Itt az új adó, amivel szinte mindenki rosszul jár
Június végén lejár az úgynevezett színlelt szerződésekre vonatkozó moratórium. Egy viszonylag szűk körben ezek helyett választhatják az egyszerűsített közteherviselést az érintettek.
Dátum: 2006-05-28 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:31.752953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás egy adózási forma. Több adó- és járulékfajtát foglal magában: a foglalkoztató 20 százalékot, a foglalkoztatott 15 százalékot köteles fizetni a bruttó bérből.
Alapfeltétele, hogy az választhatja, akinek van főállása, a minimálbért elérő munkaviszonya.
Az ekho alkalmazását elvileg a munkavállaló kérheti, de a gyakorlatban a munkáltató és a munkavállaló együtt dönt e kérdésben.
Bevételi határa 25 millió forint, efelett nem választható. Az ekhóval nagy valószínűség szerint az eddig színlelt szerződéssel foglalkoztatottak bevétele csökken.
A munkáltató ugyan emelheti az eddig számlára kifizetett összeget profitja rovására, de a munkavállalóra is háríthatja teljes egészében.
Szakértők és az érintettek szerint a legtöbb helyen a munkahelyi feszültségek csökkentése, illetve esetleges felmondások érdekében mind a munkáltató, mind pedig a munkavállaló, az eddigi megbízott átvállal egy részt a felmerülő költségekből.
Az új szerződések megkötésével a munkáltatók többlet adminisztrációs terhet vállalnak fel, mert az eddig számlák könyvelése helyett most személyre szabottan kell a kifizetéseket nyilvántartani.
A munkavállalónak az ekhóval kapcsolatban nincs dolga, ő már a nettó összeget kapja meg.
Kérdés azonban, mit csináljon a vállalkozásával. Adószakértők azt javasolják, hogy ebben az évben még ne szüntessék azt meg, várja meg mindenki, hogy változtatnak-e az adótörvényeken az őszi, menetrendszerű módosításkor.
Sajtóhírek ugyanis előrevetítették, hogy akár meg is szüntethetik jövőre az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást, ha nem éri a 10 ezret az azt választók száma.
Az adószakértők azt mondták: mivel eleve csak a médiában és a kulturális területen dolgozók választhatták az ekhót, nem túl valószínű, hogy meglesz a 10 ezres adózói kör.
inforadio.hu - fidesz.hu