Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar orvos csoport Indonéziában

Megkezdte munkáját Yogjakartában a Baptista Szeretetszolgálat első orvos csoportja, amely a földrengés által leginkább érintett térség déli részén egy kis faluban állította fel főhadiszállását.


Dátum: 2006-05-29 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:41.623441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A három orvosból álló csoport két tagja a helyi Bethesda kórházban a sérültek ellátásán dolgozik, egy pedig a szombaton este Magyarországról indult 7 tagú, második orvos csoport munkáját készíti elő.

Dr. Valid, a jelenleg is helyszínen dolgozó magyar orvos csoport vezetője szerint, a helyi kórház túlzsúfolt, a sebesültek pedig óriási számban töltik meg a környező utcákat és tereket is. Dr. Valid elmondta, hogy bár orvosaink megfeszített erővel dolgoznak, mégis félő, hogy a súlyosan sebesült emberek közül sokan a sérüléseikbe fognak belehalni, ha nem sikerül őket időben ellátni. A Baptista Szeretetszolgálat második orvos csoportja várhatóan ma délután érkezik meg Yogjakartába, ahol egyesülve a jelenleg is a helyszínen dolgozó csoport tagjaival folytatják a sebesültek ellátását.

A Baptista Szeretetszolgálat az indonéziai földrengés károsultjainak megsegítésére továbbra is várja a nagylelkű adományokat melyeket a Szeretetszolgálat 11736082-20054403 számú OTP-s számlájára, "földrengés" megjelöléssel lehet befizetni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek