Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újraértékelik Tienanmen téri eseményeket?

Kártérítést követelnek és a történtek újraértékelését sürgetik Kínában az 1989-es Tienanmen téri tüntetések elfojtásakor megölt személyek rokonai.


Dátum: 2006-05-29 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:42.504286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kína békés átalakulás korszakát éli. Ebben a helyzetben felül kellene vizsgálnia bizonyos történelmi események, köztük az 1989. június 4-i vérontás megítélését" - írta hétfőn közzétett nyílt levelében az áldozatok rokonait tömörítő Tienanmen Téri Anyák szervezet.

A szervezet nyílt levele szerint "fokozatosan igazságot kell szolgáltatni az áldozatoknak", ami egyfelől azt jelenti, hogy bocsánatot kell kérni a történtekért, másrészt kártérítést kell fizetni a hozzátartozóknak. A dokumentum szerint a szervezet tagjai belátják, hogy mindez "csak lépésről lépésre" történhet.

A Tienanmen Téri Anyák szervezet egyúttal felszólította a hatóságokat, hogy szüntessék be a Tienanmen téri áldozatok rokonainak megfigyelését és személyi szabadságuk mindenféle korlátozását. Követelték továbbá a nyilvános megemlékezések engedélyezését is.

A Tienanmen Téri Anyák szervezet korábban kereseteket nyújtott be kínai bíróságokhoz az 1989-es vérontás elrendelésében részes vezetők felelősségre vonását kérve, de a bíróságok elutasították mindegyik folyamodványt.

A kínai hatóságok eddig egyetlen kérelemnek tettek eleget a "pekingi tavasz" eseményeivel összefüggésben: 70 ezer jüan (8745 dollár) kártérítést fizettek egy anyának, akinek 15 éves fiát rendőrök agyonverték a demokráciát követelő mozgalom 1989. június 4-i szétverésekor.

A Tienanmen téri események hivatalos pekingi megítélése szerint a demokráciát követelő ifjúsági mozgalom ellenforradalmi felforgatás volt, amely a szocialista rendszer megdöntését célozta, és veszélyeztette a Kína szédületes ütemű gazdasági fejlődéséhez szükséges társadalmi stabilitást.

A kínai hadsereg tankjai oszlatták fel 1989-ben a Tienanmen téri tüntetést. A vérontás halálos áldozatainak pontos száma azóta sem vált ismeretessé, csak becsült adatok vannak, amelyek néhány száztól néhány ezerig terjednek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek