Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

TIB-ünnepség Kecskeméten

A Történelmi Igazságtétel Bizottság Bács-Kiskun megyei szervezete és a Dél-alföldi Nemzetőrség Kecskeméten ünnepelte az 1956-os forradalom 46. évfordulóját szerdán.


Dátum: 2002-10-23 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:19.624448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Novák Ferenc nemzetőr dandártábornok arról szólt, hogy "ma egyesek visszasírják a Kádár-korszak aranykorát". Hangsúlyozta: még mindig kevesen tudnak arról, hogy Kádár Jánosnak döntő köze volt az 1956-os forradalmat követő megtorlásokhoz, az 500 halálos ítélethez, a több mint 20 ezer börtönbüntetés kiszabásához, 10 ezer ember internálásához.

Nyitray András fideszes parlamenti képviselő kijelentette: a TIB-nek még van miért küzdenie, hiszen az 1956-os forradalom leverése után történtekért eddig senki nem kért bocsánatot.

- Magyarországon 1989 óta soha senki nem beszélt arról, hogy itt bárkinek büntetőjogi hátrányt kell szenvednie azért, amit tett - jelentette ki a honatya.

Leszögezte: a bocsánatkérést joggal várhatja el a nemzet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek