Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Szentatya mély benyomást tett a lengyelországi főrabbira

Nagy pillanatnak nevezte a katolicizmus és a judaizmus közötti kiengesztelődés folyamatában XVI. Benedek pápa vasárnapi látogatását az auschwitz-birkenaui egykori náci koncentrációs táborban Michael Schudrich lengyel főrabbi.


Dátum: 2006-05-29 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57406
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:46.717870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schudrich, aki David Peleggel, Izrael varsói nagykövetével együtt úgy nyilatkozott, hogy mély benyomást tett rá az egyházfő auschwitzi látogatása és beszéde, annak a reményének adott hangot, hogy a német pápa ugyanazon az úton fog haladni az antiszemitizmus elleni harcban, mint amelyen elődje, II. János Pál járt.

XVI. Benedek lengyelországi lelkipásztori látogatásának zárónapján, vasárnap felkereste az auschwitz-birkenaui lágert, német nyelvű imát mondott az egykori "halálgyárban", és beszédet mondott a nemzetiszocializmus áldozatainak emlékműve előtt, a krematórium romjainak közelében. Ebben "az Isten és ember ellen elkövetett bűntények halmaza helyének" nevezte Auschwitzot, amelyhez fogható, mint mondta, "nincs a történelemben". A 79 éves egyházfő megbékélésre és megbocsátásra hívott fel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek