Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NATO-csúcs: nemzetközi találkozó vagy háború?

Václav Havel cseh államfő bírálja a novemberi prágai NATO-csúcstalálkozó egyes szervezőit, s közvetetten a cseh sajtót is, mert szerinte túlságosan nagy nyilvánosságot adnak a biztonsági intézkedéseknek, s a lehetséges utcai összetűzéseknek ahelyett, hogy a tanácskozás érdemi részével és témáival foglalkoznának.


Dátum: 2002-10-23 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:19.917127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem is tudom: jelentős nemzetközi találkozóra, vagy háborúra készülünk - összegzi benyomásait a cseh államfő abban az írásában, amely a Mladá Fronta Dnes című prágai lap szerdai kiadásában jelent meg. Szerinte a biztonsági intézkedésekről szóló számtalan írást olvasva az embernek az a benyomása támad, mintha egy háborúra való mozgósítás lenne folyamatban. Havel elismeri: a mai világ már ilyen, szükség van a rendkívüli biztonsági intézkedésekre, de nem jó, hogy a közvélemény csak ezekről hall. Az illetékesek ezzel öntudatlanul maguk is a csúcstalálkozó ellen hangolják a közvéleményt, amely rengeteget hall a várható problémákról, de nem tud meg semmit a tanácskozás érdemi részéről.

A politikus ezzel kapcsolatban kifejti: a prágai csúcstalálkozó lesz az első, amelyet egy új tagállam fővárosában, az egykori vasfüggöny mögött tartanak meg. Abban a városban lesz a tanácskozás, amelyben aláírták a Varsói Szerződés megszüntetéséről szóló dokumentumot. A találkozó egyik legfontosabb témája a szervezet eddigi legszélesebb körű bővítése lesz, amely a vasfüggöny, illetve az egykori Molotov-Ribbentrop paktum utolsó maradékainak végleges eltűnését is jelenteni fogja. A tanácskozáson alapvető fontosságú döntés várható az újfajta fenyegetések - mint például a terrorizmus vagy a tömegpusztító fegyverek - elleni védekezésről. Várható, hogy a résztvevők foglalkoznak az euroatlanti szervezeten belüli kapcsolatok, illetve a Nyugat és a világ többi része közti viszony újraértékelésével. A NATO Prágában új önmeghatározását, új küldetését fogja keresni a mai és az új világban. Ezért nagyon sajnálom, hogy ezek a fontos témák nem kapnak megfelelő nyilvánosságot - szögezi le a cseh államfő. Szerinte ezért a prágai tanácskozás kapcsán elsősorban nem a biztonsági kockázatokról, hanem az új esélyről érdemes beszélni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek