Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háborús agressziónak tekintik az izraeli bombázást

A hétvégén az elmúlt évek legsúlyosabb összecsapása zajlott a libanoni-izraeli határon. Palesztin ellenállók katyusákkal lőttek izraeli területeket, az izraeli légierő pedig palesztin állásokat támadott Libanonban.


Dátum: 2006-05-29 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:49.126145, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A libanoni külügyminiszter bejelentette, hogy az izraeli bombázást háborús agressziónak tekintik. Az izraeli illetékesek pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulnak panasszal a katyusák miatt. Követelik, hogy a libanoni kormány fegyverezze le a területén működő milíciákat.

Amír Perec honvédelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy Izraelnek nem állt szándékában kiterjeszteni a konfliktust északi határán.

Közben izraeli titkosszolgálati források szerint Irán 200 kilométeres hatótávolságú katyusákkal látta el a dél-libanoni Hezbollah egységeket, és ezek akár már Tel-Avivig is elérhetnek.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek