Iránnak joga van a békés atomiparhoz
Oroszország, az Egyesült Államok, az EU-trojka és Kína kész garantálni Irán jogát a békés atomiparra, feltéve, hogy Teherán maradéktalanul együttműködik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában, ahol az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének irodája és állandó bizottsága ülésezett, miután Oroszország első ízben átvette a miniszteri tanács féléves elnökségét.
Dátum: 2006-05-29 12:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:49.420207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Oroszország, valamint Kína és az Egyesült Államok is támogatja az EU-trojkának (Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) azokat a javaslatait, amelyek a feltételek megteremtését célozzák az Iránnal atomprogramjáról való tárgyalások felújításához - közölte Lavrov.
"Érdekeltek vagyunk Iránnak a legszélesebb gazdasági együttműködésbe, s a térség biztonságának erősítését célzó együttműködésbe való bevonásában. Ezzel párhuzamosan készek vagyunk szavatolni Irán jogát a békés atomiparra, feltéve, hogy válaszol a NAÜ korábban felmerült kérdéseire" - fejtette ki Lavrov, hozzátéve: ezeket a kérdéseket Iránnak a NAÜ-vel való együttműködésben kell tisztázni, és Iránnak be kell tartania az atomsorompó szerződést, beleértve a váratlan helyszíni ellenőrzéseket lehetővé tevő kiegészítő jegyzőkönyvet.
Az orosz diplomácia vezetője úgy vélte, hogy az ET nem hivatott egységes demokráciamodellt ráerőltetni minden államra. Az idegen tapasztalatot nem lehet más talajra átplántálni - tette hozzá Lavrov.
MTI - fidesz.hu