Yogyakartában a Magyar Baptista Szeretetszolgálat második csoportja
Csatlakozott hétfőn az indonéziai földrengés által sújtott Jáva szigeti Yogyakartában a magyar Baptista Szeretetszolgálat orvosi-egészségügyi csoportja a már korábban odaérkezett első baptista orvosi segélycsoporthoz - közölte az MTI-vel a helyszínről telefonon Kovács Ildikó, a második csoport vezetője.
Dátum: 2006-05-29 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:51.823407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elmondta, az első csoportnak nagyobb a helyismerete, ők már bejárták a környéket, tájékozódtak, és nagyjából sikerült megtudniuk, hogy az elkövetkező napokban a magyar egészségügyiek hol fognak dolgozni.
Az első csoport, mely vasárnap érkezett a helyszínre, a katasztrófa által leginkább érintett térség déli részén, egy kis faluban állította fel főhadiszállását. Ez a csoport három orvosból áll, közülük ketten a helyi Bethesda kórházban a sérültek ellátásában segítenek, harmadik társuk pedig a második csoport munkáját készítette elő.
A második csoport 8 tagú, egy orvosból, három mentőtisztből, két mentőápolóból és két szingapúri nővérből áll, akik Szingapúrban csatlakoztak hozzájuk.
A továbbiakról szólva Kovács Ildikó elmondta, hogy a két csoport három részre oszlik: az egyik a kórházban a súlyos sérültek műtéti ellátásában fog segíteni, két másik csoport pedig a környékbeli falvakat járja végig, és azokat a sérülteket, akik nem jutottak még orvoshoz, mozgó klinikán fogja ellátni. Ehhez három autó áll a rendelkezésükre, és tolmácsok is segítik őket munkájukban.
A Baptista Szeretetszolgálat orvosi-egészségügyi küldöttsége előreláthatólag a jövő kedden repül vissza Magyarországra, addig a helyszínen lesz, illetve Yogyakartából vasárnap vagy hétfőn utaznak át a fővárosba, Jakartába.
MTI - fidesz.hu